Categories: Hírek

Repülő taxi – de a Bocskai úton

Kitűnő reflexnek köszönhető a személyi sérülés elkerülése

 

A Budapesti Autósok Közösségének oldalán ismét egy fedélzeti kamerás felvétel. 2021. szeptember 24-én 16 óra 41 perckor a Budapest XI. kerület Bocskai úton a külső sávban haladó taxi elé hajtott egy keresztbe áthaladó autó. A fuvarozó félre rántva a kormányt, felugratva a járdára elkerülte a karambolt.

Ismét elképesztő felvételt kaptunk egy olvasónktól, akinek fedélzeti kamerája rögzített egy balesetet a főváros XI. kerületben, péntek délután – írja a Budapesti Autósok Közössége.

  1. szeptember 24-én 16 óra 41 perckor a Budapest XI. kerület Bocskai haladt a 2×3 sávos úton egy sárga taxi a külső sávban. Az egyik keresztutcánál balról érkezett egy szürke autó, amelyet a belső sávokban haladók átengedtek, ám a taxis normál sebességgel közlekedett a külső sávban. Amikor a két autó észlelte egymást, a szürke jármű vészfékezett, míg a taxis elkerülendő az ütközést jobbra rántotta a kormányt és felugratott az útszéli padkára. A padka igen magas volt, emiatt szinte a levegőbe repült az autó, ami végül a járdán landolt.

Hála a jó égnek éppen nem tartózkodott ott gyalogos, így nem gázolt el az autó senkit.

A sofőr nem sérült meg komolyabban. A hátsó ülésen valószínűleg gyermek ülhetett, akit a taxis, ahogy becsapódott, rögtön megnézett.

 

Személyi sérülés nem történt, a taxi első lökhárítójának alsó része sérült, de mindkét jármű önerőből tudott a helyszínről távozni – derül ki a mozgóképes tudósításból. Azért elnézve a járdára felhajtást, egy futómű-ellenőrzést valószínűleg érdemes elvégeztetni.

Forrás: bpiautosok.hu

 

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

15 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

15 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago