Szinte már teljesen megújultak a járdák és a csomópontok a XIII. kerületi Göncöl utcában a Tahi utca és a Gyöngyösi utca közötti szakaszon. Az angyalföldi beruházás a terveknek megfelelően halad, ezért októberben célegyenesbe érhet a munka: ekkor átépítik az Újpalotai út-Göncöl utca-Szekszárdi utcai csomópontot is – írja Budapesti Közlekedési Központ (BKK) helyzetjelentésében.
A kerékpárral és gyalog közlekedőknek is kedvez az angyalföldi Göncöl utca korszerűsítése, amely az Újpalotai út csomópontjának átépítésén túl az útburkolatok felújítását is tartalmazza. Az új kialakítással a Göncöl utca forgalmi irányai közelebb kerülnek egymáshoz, így a fő irányon kívül az elsőbbségi viszonyok is átláthatóbbá válnak.
A felújítások után a biciklisáv a forgalmi sáv és a parkolósáv közé kerül, a parkolók pedig a szegélyek mellett lesznek.
A Rákos-patak és a Kámfor utca közötti, mintegy 1,4 kilométer hosszú útszakaszon a kivitelező júliusban kezdte a munkát, amely folyamatosan és ütemezetten halad.
Az utolsó ütemben – várhatóan október elejétől – elkezdődik az Újpalotai út-Göncöl utca-Szekszárdi utcai csomópont átalakítása. A munka jelentősebb forgalomkorlátozással jár. A Szekszárdi utca és az Újpalotai út egyesítésével, illetve a jelenlegi csomópont kisebb eltolásával a Göncöl utcai kapcsolódás egyszerű útcsatlakozássá válik.
A BKK az eredetileg becsült összegnél sokkal kedvezőbb áron kötötte meg a kivitelezési szerződést, a Göncöl utca korszerűsítése az eredetileg tervezett bruttó 1,153 milliárd forint helyett tartalékkerettel együtt bruttó 643,5 millió forintba kerül. Az utcát várhatóan idén decemberben adják vissza a forgalomnak.
A nehézségek, valamint a szűkös anyagi források ellenére a BKK elkötelezett a fejlesztések megvalósítása mellett. Az újbudai Péterhegyi úton, az újpesti Rózsa utcában és a rákospalotai Deák utcában a nyáron indult a rekonstrukció a BKK beruházásában – ezeket előreláthatóan még ebben az évben visszaadják a forgalomnak. Az útfelújítási program további eleme az Üllői út Szarvas csárda tér és városhatár közötti 4,2 kilométeres szakaszának korszerűsítési terve – olvasható a tájékoztatóban.
Cash/fotó: BKK
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…