Categories: Hírek

Novembertől feloldja korlátozásait az USA

Maszk viselés és három napnál nem régebbi teszt kötelező

 

Az Európai Unió schengeni övezetéből érkezőkre tavaly elrendelt utazási korlátozásokat novembertől feloldja az Egyesült Államok – számol be a hírről CNN.

A Biden-kormányzat bejelentése szerint az EU mellett az Egyesült Királyságból, Kínából, Brazíliából beutazók esetében is enyhülnek a határátlépési szabályok. Feltétel, hogy a koronavírus elleni oltás minden előírt adagját meg kell kapnia az utasnak, és ezt az USA-ba tartó járat fedélzetére lépés előtt igazolnia kell.

Az elfogadott oltásokkal kapcsolatban először úgy hírlett, csak a Pfizer/Biontech, a Moderna és a Janssen vakcináját fogadják el, később a járványügy pontosított: a WHO engedélyével rendelkezők is megfelelők, így az Astra Zeneca és a Sinopharm terméke is.

A CNN összefoglalójából emellett kiderül az is, hogy felszállás előtt az oltások megléte mellett három napnál nem régebbi, negatív koronavírus-teszteredményt is kérnek majd, a légitársaságoknak pedig az utasok telefonszámát, email-címét is át kell adnia a járványügynek. Továbbá, a járatokon kötelező lesz a maszk viselése.

A novemberi időzítés az amerikai és európai légitársaságok számára is kiemelkedően fontos, hálaadáskor ugyanis rendkívül sokan repülnek, és így a karácsonyi időszakban is könnyebb lesz utazni az eddigihez képest.

A korlátozásokat még tavaly márciusban, Donald Trump elnöksége alatt vezették be a koronavírus-járvány miatt, ennek értelmében az USA állampolgárait, családtagjaikat, valamint kivételes esetben az üzleti úton lévőket kivéve senki nem léphetett be az Egyesült Államok területére akkor, ha a belépés előtti 14 napban az Egyesült Királyságban, vagy a schengeni övezetben voltak.

Az EU és az Egyesült Királyság viszont a nyár óta megengedi az oltott amerikaiaknak a beutazást, emiatt is indulhatott el több tengerentúli járat is a nyári csúcsidőszakban. Sokan már akkor kérték a Biden-kormányzatot, hogy hozzanak ugyanilyen lépéseket, hogy a transzatlanti utazás újra széles tömegek számára legyen elérhető.

A nagy légitársaságok, például a Lufthansa-csoport, az Air France-KLM és az International Airlines Group is jelentősen növelték az elérhető célállomások és járatok számát az Egyesült Államok felé.

Cash/fotó: utazom.com

OldB

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

7 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

8 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago