Categories: Hírek

A Boráros tér is megtisztult

Összehangolt fellépés

 

Folytatja akcióját, és visszatért a IX. kerületi Boráros térre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hogy a partnereivel szoros együttműködésben fokozza a téren, illetve környezetében közlekedők komfort- és biztonságérzetét – írja a BKK közleményében.

Az összehangolt köztisztasági és közbiztonsági akció célja, hogy megtisztítsa és élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit. A kezdeményező BKK a tapasztalatok felhasználásával, partnereivel közösen dönt arról, hogy hol érdemes rendszeres időközönként megismételni az akciót.

Az egyeztetések eredményeként az FKF munkatársai szeptember 19-én, vasárnap éjjel, illetve szeptember 20-án, hétfő reggel ismét nagygépekkel megtisztították a Boráros teret, az aluljárót, valamint a busz- és villamosmegállókat. Ez volt a kezdeményezés egyik leglátványosabb eleme. A takarításon túl ugyanilyen fontos szerepet játszanak a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság rendszeresen itt járőröző kollégái, a fokozott rendészeti tevékenységet végző FÖRI közterület-felügyelői, a FŐKERT munkatársai, valamint a szociális munkások.

Az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas fővárosi közterek megtisztítását tervezi a BKK, és nem zárja ki, hogy a jövőben is rendszeresen visszatér egyes helyszínekre.

A Boráros téri köztisztasági és közbiztonsági akcióban részt vesz:

  • a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK Zrt.),
  • a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság,
  • a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI),
  • az FKF Köztisztasági Divízió,
  • a FŐKERT Kertészeti Divízió,
  • a Menhely Alapítvány.

A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampány keretében a BKK korábban a Széll Kálmán tér, az Örs vezér tere, a Margit híd budai hídfő, legutóbb pedig a Rákóczi tér közös köztisztasági akcióját szervezte meg. Nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság kiemelt helyszínein (a Keleti pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion metróállomás környezeténél), valamint a városligeti Fan Zone-nál (Szurkolói Zóna) volt fokozott jelenléttel járó összehangolt akció. Hasonlóan kiemelt figyelmet kaptak szeptember 5. és 12. között a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) rendezvényeinek köztéri helyszínei.

Fontos hangsúlyozni, hogy Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amelyben a Főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is feladata van. Emellett a jelentős mennyiségű hulladékot termelő gazdálkodó szervezeteknek ugyancsak komoly kötelezettségük van a közterületek tisztán tartásában. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdek, ezért a lakosság, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése is fontos – olvasható a tájékoztatóban.

Cash/fotó: BKK

 

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

10 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

11 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago