Vasútépítő munkagépek érkeztek a MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. (MÁV FKG) jászkiséri székhelyére; Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár a cég székhelyén kedden azt hangsúlyozta, hogy a beruházás eredményeként javul a vasúti pálya minősége, csökken a karbantartásra fordított idő, nő az utazási komfort.
Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a hazai közlekedés színvonalát érdemben befolyásolják az állami tulajdonú szolgáltatók és hálózatüzemeltetők képességei. A kormány folyamatosan és bőkezűen támogatja a nemzeti közlekedési társaságok eszközbeszerzéseit – jegyezte meg.
Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: a tavaly megrendelt négy nagyvasúti munkagépből hármat már leszállítottak a MÁV FKG részére: az új beszerzésű vágánystabilizátort, a kitérő- és vágányszabályozó gépet, valamint az ágyazatrostáló gépet. A négy gép beszerzésére 25 millió 200 ezer eurós szerződést kötött a MÁV FKG a két nyertes vállalkozóval.
Fónagy János kiemelte: a vasút komoly fejlődésen ment keresztül, megjelentek a 600 ülőhelyes emeletes villamos motorvonatok, a MÁV már az ötvenedik saját fejlesztésű IC+ kocsiját is üzembe helyezte. Pályakorszerűsítések segítették a nagyvárosok megközelítését, bár e téren még van tennivaló. A tervek szerint 2022 végétől a fővárosi agglomerációban csak korszerű motorvonatok közlekednek majd.
Szólt arról: a kormány lehetővé tette, hogy a mintegy 57 ezer munkavállalót foglalkoztató MÁV-Volán-csoportnál hároméves bérmegállapodást kössenek, 2021. július 1-jétől három év alatt 15 százalékkal nő a munkavállalók alapbére, amihez a kormány 96,5 milliárd forintot biztosít.
A következő tíz évben mintegy 6000 milliárd forint vasúti beruházást terveznek, a vasúti gördülőállományra mintegy 2000, a közlekedési infrastruktúrára 4000 milliárd forintot szánnak – tájékoztatott.
Mosóczi László megjegyezte, a Volánbusz járműfiatalítási programjában teljes autóbusz-állománya 40 százalékát újítja meg 2022 végéig. Már több mint ezer autóbuszt állítottak forgalomba, nyáron állapodtak meg az eddigi legnagyobb, 500 darabos beszerzésről. Pár hete üzemel a negyven, tisztán elektromos üzemű autóbusz is – mondta.
Kitért arra, hogy a Magyar Közút 2010 óta több mint 42 milliárd forintot fordított gépbeszerzésekre. A terveket figyelembe véve ez a szám év végére akár a 48 milliárd forintot is meghaladhatja – számolt be.
A kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósít a kötött pályás infrastruktúra és járműállomány megújítása érdekében. A közlekedésfejlesztésben a környezetkímélő, energiahatékony vasút elsőbbségét igyekeznek érvényre juttatni – mondta.
Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: négy gépre 25,2 millió eurós szerződést kötött a MÁV FKG a két nyertes vállalkozóval. A közbeszerzésen nyertes Plasser & Theurer, Export von Bahnbaumaschinen GmbH egy nagyteljesítményű RM 85-750 ágyazatrostálógépet, egy nagyteljesítményű DGS 62 NG dinamikus vágánystabilizálógépet és egy UNIMAT 08-4X4/4S kitérő- és vágányszabályozógépet szállított a MÁV FKG részére. Az RGH 20C2 típusú sínköszörűgép gyártására a Harsco Rail Europe GmbH adott be nyertes pályázatot, ennek szállítása 2022 őszre várható – közölte.
Hozzátette: a MÁV FKG többek között a vasúttársaság több mint 7000 kilométeres vágányhálózatának karbantartásáért felel, évente a teljes hálózat körülbelül egynegyedén végeznek nagygépes karbantartási, illetve felújítási munkákat. Ehhez elengedhetetlen a korszerű géppark – közölte.
z új gépek beszerzésével lehetőség nyílik önköltségen, cégcsoporton belül jelentős kapacitásnövelésre. Az új berendezésekkel a karbantartásra fordított idő (vágányzár) csökken, így gyorsabb ütemben szüntethetik meg a sebességkorlátozásokat, javíthatják a vasúti pálya minőségét. Ennek köszönhetően megbízhatóbb és komfortosabb utazási körülmények várják majd az utasokat – közölte.
Thomas Schöpf, a Plasser & Theurer, Export von Bahnbaumaschinen GmbH értékesítési vezetője elmondta: a vasút gazdaságos, ökológiailag fenntartható, környezetbarát. A MÁV és a cég közötti üzleti kapcsolat a nyolcvanas évekre nyúlik vissza – számolt be. Szólt arról, hogy nemrég az osztrák szövetségi vasúttól kaptak megbízást száz hibrid meghajtású felsővezeték-szerelő gép beszerzéséről. Ezek nem csak elektromos hibrid, hanem akár hidrogén meghajtásúak is lehetnek.
A beszédek után jelképes kulcsátadás következett, majd az új ágyazatrostáló gépet munkavégzés közben is bemutatták a MÁV FKG által gyártott MFS-35 M típusú ágyazatikő-szállító és -rakodó kocsikkal együtt.
Forrás: MTI
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…