A nyár számos orkán erejű vihara is bizonyította, egyre gyakrabban kell a Lánglovagoknak a kárfelszámolás során fát vágniuk, aprítaniuk, mint tüzet oltaniuk. Mindehhez kellő szakértelemmel és gyakorlattal kell rendelkezniük. Legutóbbi versenyükön erről adtak számot.
Az ország minden tájáról érkeztek versenyzők szeptember 8-án Ropolypusztára, ahol egy év kihagyás után összemérték tudásukat az Országos Tűzoltó-Favágóversenyen, és az is eldőlt, melyik csapat nyerte meg a legjobbnak járó kupát.
A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ismét a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.-vel együttműködve, valamint a STIHL Kft. és az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület támogatásával szervezte a viadalt, amelyen a versenyzők értékes ajándékokért is küzdöttek. A favágóverseny 2013 óta nyújt lehetőséget a katasztrófavédelem hivatásos állományának arra, hogy színvonalas szervezés és professzionális szakmai háttértámogatás mellett mérje össze felkészültségét a motorfűrész kezelésében, illetve a fakitermeléssel összefüggő részmunkákban.
A verseny megnyitóján elsőként Huszti Gábor köszöntötte a résztvevőket. A Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke reményét fejezte ki, hogy miután somogyiak lettek az ország legerősebb tűzoltói, most a leggyorsabbak és legügyesebbek is közülük kerülnek ki.
Szabó József, a SEFAG Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese házigazdaként köszöntötte a versenyzőket a festői szépségű Zselicben, Taba Zsolt pedig a STIHL Kft. részéről kívánt izgalmakban bővelkedő versengést.
A versenyt Tarlós István tűzoltó ezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki mind a tizenhat induló csapatnak balesetmentes megméretést kívánt.
A zselici dombok között a versenyzők három számban mérték össze erejüket és tudásukat: egyéni szerelésben és fadöntésben, valamint a kombinált számban. A leggyorsabb versenyzőnek 10,16 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy leszerelje, megfordítsa, és újra felszerelje a motorfűrész vágószerkezetét. A néhány másodperces folyamat izgalmai a precizitásban rejlenek, hiszen egy apró figyelmetlenség, rossz mozdulat is értékes másodpercveszteséget jelenthet. Az egyéni fadöntés versenyszámban egy harminc centiméter átmérőjű bükköt kellett kidönteni az indulóknak úgy, hogy a talajtól tizenöt centiméter magasságban kellett vágást készíteni.
A kombinált versenyszám darabolásból, gallyazásból, választékolásból, hasításból és sarangolásból állt. Itt mutatkozott meg igazán a jó csapatszellem, a tűzoltók közötti összhang és a rutin. A rajt után a motorfűrész-kezelő levágott egy rönkről egy legalább három centiméter, legfeljebb nyolc centiméter vastag korongot, majd pályára léptek a többiek is. A második rönk gallyazása után a rönköket egyméteres választékokra kellett darabolni, majd félbehasítani és farakásba rendezni.
Az egész napos versenyen a hivatásos tűzoltók igazi profikként küzdöttek egymás ellen, ám a pálya szélén már barátokként köszöntötték bajtársaikat, és szurkoltak egymásnak.
Egyéni fadöntés:
Egyéni szerelés:
Kombinált versenyszám:
Összetett csapatverseny:
A legeredményesebb Somogy megyei csapatnak járó különdíjakat a Barcsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata vehette át – olvasható a verseny beszámolója a katasztrófavedelem.hu hírei között.
k.z.t./fotó: Kőhalmi Szilvia
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…