Categories: Fakanál

Tisztelt Kollégák!

A jó időt és a szabadabb mozgást kihasználva, kis pihenőt tartottam, régi kedvenc helyemen, a görögországi Rodosz szigetén. Falirakiról kalandoztunk tovább, Lindoszba, Rodosz városba, valamint hajóúttal Symi szigetre. A sziget kikötőjében, válogatva a vízparti vendéglők közül, beültünk egy kellemes helyre.

 

 

Lindosz, strand

Már tudtam előre, hogy polipot és rákot kérünk, így is történt, s ekkor a barátságos pincérrel megbeszélve, hát bementem a konyhára, s ha már ott voltam, nos besegítettem ebédünk elkészítésében.

A grillek egyszerűek, a nagydarab polipokat csak feldobtuk a grill rácsra, s néha forgatva sütöttük, semmi varázslat, itt még fűszer sem kerül rá. A nagy adag rákot egy serpenyőben, egy kanálnyi olajon, nagy lángon pirítottuk, s ez sem kapott fűszert.

Dolgozom

Néhány perces munkával készen is valánk, s a tálalást már a leánykákra bíztam. Persze evés előtt azért sóztam, s friss citromot csavartam rá. Oszt lehet hozzá kóstolni akár Ouzót, netán Retsinát, vagy akár  jéghideg görög söröket is. Ismét egy konyhai élménnyel több.

Gyros

A következő napok sem teltek eseménytelenül, mivel friss tintahalak után meg kellett kóstolni a gyrost is, ami hazájában az igazi. Lehet válogatni, bárány, csirke, vagy sertés hússal, ki mint szereti. Nos, azért a lindoszi óváros  kisvendéglőjében is sikerült bejutnom a konyhára, s segíthettem elkészíteni ebédünket.

Polip

Ezeket az ételeket magam otthon is készítem néha, de tudjuk, hogy a sós illatú, napsütéses tengerparton tetszik ez igazán. Aztán ne feledjük, hogy a sok zöldséges görög saláta, fetával, olíva bogyóval, ez az egészséges étrendjük alapja. Valahogy én is kedvelem, göröghont járva már több mint harminc éve.

Rák
Tintahal

Javaslom kipróbálni, vagy útra kelni, s akár a szigeteken egy próbát tenni.

Sajnos, most eddig jutottam, mivel haza érkezvén már szüretelek is, oszt pár nap és csorog a must.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City 22, a fakanalas

 

 

 

 

 

 

 

 

OldB

Share
Published by
OldB

Recent Posts

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

11 óra ago

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

1 nap ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

2 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

3 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

4 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

5 nap ago