Pénteken megkezdődik a háromnapos Szeged International Airshow, ahol a szervezők eddig soha nem látott légi programmal és több mint 10 nemzet legjobb pilótáival kápráztatják majd el a közönséget – olvasható a tájékoztatóban.
A Szeged International Airshow programjai szeptember 10-én, pénteken délután fél 4-kor kezdődnek, az ország egyik legnagyobb repülős rendezvényére elővételben a https://tixa.hu/szia2021 oldalon lehet jegyeket váltani.
A Magyari Béla-emlékceremóniát, műrepülő bemutatókat, kötelékrepüléseket és ejtőernyős formaugrásokat követően, napnyugtától egyedülálló, Magyarországon még soha nem látott éjszakai látványosságot tekinthetnek meg az érdeklődők: egyszerre lesznek műrepülők, pirotechnikai elemek, füst és lézershow is.
Szombaton délelőtt a rendezvény bemutatórepülésekkel folytatódik, majd délutántól egészen este 7 óráig tart a légi parádé, kötelékrepülésekkel és hőlégballon-seregszemlével. Vasárnap 10-től 15 óráig családi piknik és a „levegő bajnokai” teszik izgalmassá a programot.
A magyar produkciók közt szerepel az L-29 Delfin sugárhajtású vadászgép, valamint a Li-2-es repülőgép és a Mi-2-es helikopter bemutatója, továbbá mások mellett műrepülő bemutatót tart Besenyei Péter és Vári Gyula is.
Látható lesz a kassai Retro Sky Team, a német műrepülő bajnok Dr. Martin Graf, az olasz Luca Bertossio vitorlázó műrepülő és a francia bajnoknő, Mélanie Astles is.
A rendezvényre elővételben háromnapos bérletet és napijegyeket lehet váltani, az airshow mindhárom napja alatt lehetőség lesz sétarepülésekre több népszerű repülőgép- és helikoptertípussal is. A rendezvényre ingyenes buszjárat közlekedik Szeged belvárosából, de taxival is megközelíthető.
A XXII. FAI Hőlégballon Európa-Bajnokság megnyitóját szeptember 12-én este tartják, majd öt napon át a napkelte utáni, illetve napnyugta előtti két-három órában a versenyzők – a tervek szerint – 14 futamban teljesítenek az időjárási körülményektől függő feladatokat. A megméretésre 23 országból több mint száz ballon érkezik, a 82 versenyző mellett húsznál is több fiesta pilóta emelkedik a levegőbe.
Bővebb információk a programról a Szeged International Airshow Facebook oldalán olvashatók!
Cash/fotó: Facebook/SZIA
Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…
Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…