Elsüllyedt egy 10 méteres, 4,2 tonnás motoros hajó Neszmélynél a Dunában 2021. szeptember 2-án délelőtt. A hajó kitért a hajóútból és az épülő komp rámpa szádlemezére futott. A hajó léket kapott és a helyszínen elsüllyedt. A benne tartózkodók kiúsztak a partra, személyi sérülés nem történt – írja a kemma.hu.
A hajónak csak az orra van a vízfelszín felett, amelyik 2021. szeptember 2-án délelőtt tért le a hajóútról és az épülő komp szádlemezére futott és léket kapott. A fedélzeten tartózkodók szerencsésen kiúsztak a partra.
Molnár András hajóvezető részleteket is mesélt a történtekről. Mint mondja: az építési területen volt épp dolga, és arra ért oda, hogy a hajó már víz alatt volt, az utasok pedig kint ültek a parton, átázva.
– Egy 4,2 tonnás idősebb motoros jacht kapott léket. A jármű a hajóúton levő erős sodrás és uszadékok elől tért le a part irányába, ám nem tudhatta, hogy az építési terület körül telepített, a víz alatt levő vastag acéllemezek vannak. Ezek egyikére szaladt rá, amely vastagsága miatt átszakította a hajó oldalát. Hajóvezető- és oktatóként mindig kihangsúlyozom, hogy ismeretlen területen ezért nem szabad letérni a hajóútról, mert nem tudni, mi van a part közelében – emelte ki a hajós.
Mint részletezte, a hajón négyen utaztak. Amikor a jármű süllyedni kezdett, mindannyian a vízbe ugrottak, és kiúsztak a partra
– Azon a részen, ahol a hajó elsüllyedt, körülbelül hat méter mély a víz. Ahogy láttam, egy idősebb hölgyet kórházba is szállítottak, miután partot ért. – részletezte Molnár András, aki szerint majd a Duna apadásakor lehet elkezdeni a mentést, vélhetően emelő- vagy úszódaruval. Ezt majd akkor fogják megállapítani, amikor a sérülés is látszik.
– Mivel egy helyben maradt a hajó, a víz nem sodorta sehová, így elképzelhető, hogy fenn is akadt az acéllemezen. Talán már szombatra apad annyit a víz, hogy a sérülés látható legyen – olvasható a kemma.hu tudósításában.
k.z.t./fotó: kemma.hu
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…