Categories: Hírek

Ismét megrendezik a Szeged International Airshow-t

Később Hőlégballon Európa-Bajnokság

 

Parádés magyar produkciók és különleges külföldi gépek, valamint több mint száz hőlégballon várja az érdeklődőket az egyik legnagyobb hazai repülős rendezvényen, a szeptember 10-én kezdődő Szeged International Airshow-n, majd a két nappal később induló XXII. FAI Hőlégballon Európa-bajnokságon – jelentette az MTI.

Majó-Petri Zoltán, a szervező Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója a programokat bemutató pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a rendezvény kifejezetten polgári repülő hétvége, ahol a közönség nem katonai gépeket, hanem olyan műrepülő pilóták produkcióit láthatja, akik nem viselnek egyenruhát.

A program pénteken délután a modellezők, siklóernyősök, sárkányrepülők érkezésével indul, melyet egy napnyugtától egészen 9 óráig tartó esti és éjszakai látványshow követ. A szombati nap a műrepülőké, az egyéni bemutatók mellett különleges kötelékrepülések és hőlégballon seregszemle szórakoztatja a közönséget. Vasárnap, a bajnokok napján pedig olyan hazai és külföldi sztárvendégek lépnek fel, akik nemzetközi elismeréseket szereztek produkcióikkal.

Báló Tamás, a rendezvénynek helyet adó szegedi repülőtér vezetője közölte, a magyar műrepülők mellett tíz országból érkeznek pilóták a rendezvényre. A magyar produkciók közt szerepel a L-29 delfin sugárhajtású vadászgép és a LI-2 retró utasszállító és MI-2-es helikopter bemutatója, és mások mellett Szegedre érkezik Vári Gyula világbajnok sugárhajtású vadászgéppilóta YAK-52-es gépével. Látható lesz a kassai Retro Sky Team, a német műrepülő bajnok Dr. Martin Graf, az olasz Luca Bertossio vitorlázó műrepülő és a francia bajnoknő, Mélanie Astles is.

A rendezvény három napja alatt a LI-2 retró utasszállító mellett más repülőgépekkel és helikopterekkel is szerveznek sétarepüléseket.

Pálhegyi Zoltán versenyigazgató-helyettes közölte, hagyomány, hogy a repülőnapokhoz kapcsolódva hőlégballon-versenyt is rendeznek, idén a XXII. FAI Hőlégballon Európa-Bajnokság házigazdája lesz Szeged. A megméretésre 23 országból több mint száz ballon érkezik, a 82 versenyző mellett húsznál is több fiesta pilóta emelkedik a levegőbe.

Szeptember 12-én este tartják az Európa-bajnokság megnyitóját, majd öt napon át a napkelte utáni, illetve napnyugta előtti két-három órában a versenyzők – a tervek szerint – 14 futamban teljesítenek az időjárási körülményektől függő feladatokat – adta közre az MTI.

Forrás: MTI

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

7 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

8 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago