Hosszú szünet után újra közlekedik a British Airways Budapest és London közötti járata, Airbus A320-asaival egyelőre heti háromszor teljesíti a távot, de szeptemberben már mindennap kétszer indulnak a járatok.
A Budapest Airport a Facebook-oldalán közölte, hogy mostantól szerdán, pénteken és vasárnap is elérhető a brit légitársaság Heathrow-ra közlekedő járata, de szeptemberben már napi kétszer is repülnek majd London legforgalmasabb repülőtere és Ferihegy között.
London volt a legnépszerűbb célállomás a Budapest Airport kínálatában a járvány előtt, évente több mint egymillióan repültek a két főváros között. Jelenleg a Wizz Air heti húsz járatot közlekedtet Lutonra, a Ryanair heti 21-et Stanstedre, az Easyjet pedig heti négyet Gatwickre.
A British Airways járatainak visszaállítását a Boris Johnson vezette kormányzat intézkedései is nehezítették, mivel Magyarország sokáig olyan besorolást kapott, amely kötelező karantént vont maga után. Jelenlegi szabályok szerint a mindkét, Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elfogadott vakcina beadásától függetlenül mindenkinek rendelkeznie kell a beutazástól számított 72 óránál nem régebbi PCR- vagy antigén teszt negatív eredményével – hívja fel a figyelmet az Airportál az oldalán.
Cash/fotó: facebook.com
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…