Megfelelő ütemben halad a Rheinmetall-csoport és a magyar állam közös beruházásában megvalósuló harcjármű-gyár építése Zalaegerszegen. A 2023-ban üzembe álló épületegyüttes a koronavírus-járvány ellenére is folyamatosan épül, hamarosan eléri legmagasabb pontját – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel, miután Palkovics László miniszter látogatást tett a helyszínen.
A közlemény szerint a magyar védelmi ipar újjáépítése a nemzeti önrendelkezés, a magyar és szövetséges védelmi képességek megerősítése szempontjából is indokolt. Az ágazat összehangolt fejlesztése hozzájárul a munkahelyteremtéshez, a beszállítói láncokon keresztül a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességének fokozásához, a külföldi beruházások ösztönzéséhez, a világszínvonalú képzési, oktatási és műszaki rendszerek magyarországi megjelenéséhez, elterjedéséhez – írták.
Palkovics Lászlót idézve kiemelték: Magyarország a járműipari csúcstechnológiák bevezetése után a magasabb technológiai szintet képviselő védelmi ipart is meg tudja alapítani. „A komoly múltra visszatekintő szektor reneszánszát éli, 2018 óta mintegy 220 milliárd forint értékű hazai beruházásról született döntés” – mondta a miniszter, hozzátéve: a Zalaegerszegen mintegy 60 milliárd forintból épülő Lynx-üzem az új high-tech iparág megteremtésének egyik jelentős pillére, az üzemben a világ legmodernebb páncélozott harcjárműveit gyártják majd 2023-tól.
A 25 ezer négyzetméteres gyárban több mint 14 méter belmagasságú csarnokában összesen 280 oszlopot állítottak fel a közelmúltban, ahol 10 és 25 tonnás daruk mozgatták az alkatrészeket, a közeljövőben megtartják a gyár bokrétaünnepségét is – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…
Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…
A lezárások idején valamennyi érintett helyszínen sárga terelőnyilak segítik a közlekedők tájékozódását. November 2-án, hétfőn…