A Radcube az eddigi legnagyobb magyar műhold, ami 2021. augusztus 16-án hajnalban indult a világűrbe, ahol az űridőjárás monitorozása lesz a feladata – írja a raketa.hu.
A műholdat magyar idő szerint kedden, hajnali 4 óra 47 perckor lőtték ki az Európai Űrügynökség francia-guyanai kilövőállásáról az Arianespace Vega rakétájával. Néhány órával később már arról szóltak a hírek, hogy a nanoszatellit sikeresen elérte az alacsony Föld körüli pályát.
A műholdak, műholdas rendszerek fejlesztésével foglalkozó budapesti vállalat az ESA General Support Technology Programme fővállalkozójaként, egy nemzetközi konzurciummal közösen dolgozott a projekten, amelynek eredményeként megszületett az első, Magyarországon épített ipari műhold. A 3U méretű Radcube nagyjából akkora, mint egy cipősdoboz, és a küldetés honlapja szerint: „elsődleges tudományos célja alacsony Föld körüli pályán az űrsugárzás, valamint a mágneses mező helyszíni mérése, amely lehetővé teszi az űridőjárás, így az űreszközökre, űreszköz alkatrészekre és nem utolsó sorban az asztronautákra ható sugárzás valós idejű megfigyelését”. A műholdat ennek érdekében egy Radmag nevű sugárzásmérő eszközzel szerelték fel, amelyet az ELKH Energiatudományi Kutatóközpontban fejlesztettek ki.
Horváth Gyula, a cég társalapítója elmondta, hogy a fejlesztéssel elsősorban az volt a céljuk, hogy bebizonyítsák, a C3S képes komoly műholdas platformokat építeni, amelyek képesek hasznos teher szállítására, és azokat az űrben is üzemeltetni tudják. „Ezeket a műholdakat, mint termék első sorban konstellációkhoz fejlesztettük. Olyan felhasználási területekhez, mint a távérzékelés vagy az IoT kommunikáció. Ezeken a területeken nem csak külföldi, de hazai megrendelőkre is számítunk, mivel versenyképes megoldása lehet hazai vállalkozásoknak is” – nyilatkozta a lapnak Horváth, aki már az első magyar műhold, a Masat-1 fejlesztésében is aktívan részt vett.
A nanoműholdas platform pályára állítása csak az első lépés a C3S ambiciózus terveiben, akik jóval nagyobb, akár 16U (vagyis nagyjából mikrohullámú sütő méretű) műholdak fejlesztését is tervezik. A céljuk egy komplett műholdas rendszer kiépítése CROSS (Cosmic Radiation Monitoring Satellite System) néven, amely a világon elsőként alkothat átfogó és teljes képet a Földet körülvevő sugárzási környezetről. „A magyar kutatók által tervezett CROSS rendszer segítségével a hazai és nemzetközi űrtevékenységet végző szereplők az eddiginél jóval pontosabban és hatékonyabban biztosíthatják az űrbe feljuttatott eszközök és személyek biztonságát, a tudományos élet szereplői számára pedig lehetővé válhat a Föld körüli sugárzási környezet működésének alaposabb vizsgálata és mélyrehatóbb megismerése” – vázolják a távlati terveket a Radcube honlapján.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium nemrég jelentette be, hogy a következő négy évben 99 millió dollárt fordít az űripar fejlesztésére. Ennek a legfontosabb eleme, hogy legkésőbb 2025-ig magyar űrhajóst akarnak eljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra az amerikai Axiom Space segítségével – olvasható a honlapon.
Cash/fotó: urvilag.hu
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…