Categories: Hírek

Helyére kerültek az első új acél pályatáblák

94 darab 8 tonnás elemet építenek be

 

Az eredeti terveknek megfelelően zajlik, és jelentős szakaszához ért a Lánchíd felújítása. A hídszerkezet július első felében indult bontása után elkezdődött az új pályaszerkezet beépítése: augusztus 18-án, szerdán már helyére került az első új acél pályatábla – írja közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Újabb látványos munka kezdődött a Lánchídon, behelyezték az első hatalmas acélelemet, amelyet a párjával együtt július végén szállítottak a helyszínre, és toronydaruval emeltek a hídra. A helyére illesztett elem csaknem 11 méter hosszú és 3,5 méter széles. A mintegy 8 tonna tömegű pályatábla a híd közepébe került, oda, ahonnan a Lánchíd „felszeletelésével” a bontási munkák indultak. Mielőtt az új acélelemet a helyére emelték volna, a bent maradó szerkezetet felkészítették a pályatábla fogadására, felmérték az állapotát, és elvégezték rajta a javításokat.

Az új elemet a beemelése után a pontos helyére illesztik, később pedig odahegesztik. A beépítése után még két festékréteget visznek fel rá, hogy megvédjék a rozsdásodástól. Az acél pályatáblák beépítése ütemezetten követi a bontást, valamint a Lánchíd megmaradó acélszerkezeteinek javítási munkáit.

A Lánchíd 94 darab – úgynevezett ortotróp – pályatábláját Csepelen gyártják, és még üzemi körülmények között ellátják alapozó festékréteggel, majd közúton, különleges útvonalengedéllyel szállítják a helyszínre. Az acél pályatáblákat a Lánchídon már a különleges sínrendszeren közlekedő bakdarukkal mozgatják, amelyeket szintén kifejezetten az átkelőre terveztek, és egyedileg gyártottak a felújításhoz.

A medernyílásban befejeződött az elöregedett vasbeton pályalemez bontása, a feltáruló szerkezeteket folyamatosan vizsgálják és javítják. A következő hetekben a már kiemelt vasbeton szeletek alatti elemeken dolgoznak a szakemberek, és fokozatosan kerülnek a helyükre az új acél pályatáblák.

Közben folyamatosan halad a láncok rozsdásodás elleni védelme, és elkezdődött a festésük is. Ha a két pilon közötti részen befejezik a korrózióvédelmi munkát, és a láncok állványzatát lebontják, láthatóvá válnak majd a híd első, teljesen felújított szerkezetei. Ezután – még szeptemberben – indulhat a medernyílásban a korlát, valamint a járdák bontása is.

A Lánchíd 2023-ra újul meg teljesen. A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők – olvasható a BKK honlapján.

Cash/fotó: BKK

OldB

Recent Posts

Hová tűntek az autók kapaszkodói? Meglepő, mire valók valójában

Van egy apró alkatrész, amely évtizedek óta szinte észrevétlenül lapul az autók utasterében. Sokszor csak…

16 óra ago

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2 nap ago

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

3 nap ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

4 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

5 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

6 nap ago