Egy hónap múlva lejár a jelentkezési határidő arra az egy évesre tervezett úttörő programra, melynek során a tartós marsi életet szimulálják egy 3D nyomtatóval készült épületben.
Az austini székhelyű Icon olyan építéstechnikával kísérletezik, amely a jelenleginél „több menedéket biztosít” az emberek számára akkor, amikor a legnagyobb szükségük van rá. Ennek része, hogy a cég elsőként szerzett engedélyt az Egyesült Államokban arra, hogy 3D nyomtatóval épült házakkal, épületekkel folytasson kísérleteket. Az anyagokat, a robotikát és az építéstechnológiát ötvöző pionírkodásnak úgy látszik, megvan az első eredménye: a NASA – melynek marsjárója alig néhány hónapja landolt a vörös bolygón – a jelek szerint lát fantáziát abban, hogy nyomtatott házakkal kolonizálják a Marsot.
Az amerikai űrkutatási hivatal Johnson űrközpontjában szimulációra készülnek. A Mars Dune Alpha az ICON következő generációs építési rendszerét teszteli úgy, hogy az 1700 négyzetméteres épületben az első marsi űrmissziók számára szimulálják majd a marsi életet, azt az élőhelyet, amivel a landolás után „be kell érniük” az űrhajósoknak. A bjarke ingels group (big) építész-tervezőiroda által kidolgozott építészeti koncepció középpontjában az állt, hogy hosszú távú munkavégzésre is alkalmas, reális marsi élethelyzetet szimulálhassanak az épülettel.
A NASA úgy tervezi, hogy ha a ház elkészül, egy évre bezárja a személyzetet az épületbe, és vizsgálják a funkcionalitás, az időállóság, praktikusság szerint az Icon építményét ugyanúgy, mint a benne élő és dolgozó személyzet paramétereit.
Az elképzelés szerint az „asztronauták” közül négyen tervezett, szimulált marsi sétákat is tesznek majd, lesznek tudományos kutatások és persze különböző kommunikációs korlátozásokkal, berendezés-meghibásodásokkal is szembesítik majd a csapatot, hogy a stressztűrést és a helyzetkezelési lehetőségeket is vizsgálhassák.
A NASA már toborozza a feladathoz a jelentkezőket, akik szeptember 17-ig be kell adják a jelentkezési kérvényüket, hogy aztán – a kiválasztottak – 2022 őszén megkezdhessék az egy évre tervezett szimulációt.
Cash/fotó: NASA
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…