A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fejlesztésének köszönhetően a nyár kezdetétől hétvégenként a kispesti 42-es és az újpalotai 69-es villamosokon is találkozhatnak az utasok a korszerű CAF-szerelvényekkel. Az alacsonypadlós és légkondicionált járműveket már több mint ötvenezren vették igénybe a két vonalon – írja közleményében a BKK.
Az elmúlt időszak járműbeszerzésének köszönhetően június elejétől a kispesti 42-es, június 19-től pedig a XIV. és a XV. kerületben közlekedő 69-es vonalon is megjelentek hétvégenként, illetve ünnepnapokon a CAF-villamosok.
Első lépésben a 42-es villamosra egy, a 69-esre pedig két modern, légkondicionált, korszerű utastájékoztatással felszerelt, energiahatékony, alacsonypadlós jármű érkezett a hétvégi napokra. Forgalomba állításuk jelentősen megkönnyíti a környéken élők utazását. Az alacsony padlószintnek köszönhetően a babakocsival, illetve nagyobb csomaggal közlekedők, valamint a mozgásukban korlátozott személyek is könnyebben szállhatnak fel a járművekre, a légkondicionált utastér pedig komfortosabbá teszi az utazást a kánikulában. A csendes járművek csökkentik a környék zajterhelését. Eddig ezeken a villamosvonalakon nem közlekedtek ilyen szerelvények.
A járművek az utasforgalmat is regisztrálják. A fejlesztésnek köszönhetően június óta ezen a két vonalon összesen csaknem 50 ezer ügyfél utazhatott CAF-villamosokkal a hétvégi napokon.
A Budapesti Közlekedési Központ a BKV Zrt.-vel együttműködve további vonalakon vizsgálja a CAF-villamosok hétvégi közlekedésének lehetőségét. A tervek szerint szeptembertől – a szükséges infrastrukturális fejlesztések végrehajtása után – a 14-es villamosvonalon is megjelenhetnek a kényelmes, modern szerelvények.
Az alacsonypadlós járművek indulását legkönnyebben a FUTÁR segítségével lehet nyomon követni. A webes felületen, valamint az alkalmazásban is egyszerűen megnézhető, hogy mikor indulnak a CAF-villamosok.
A Budapesti Közlekedési Központ elkötelezett a járműpark megújítása mellett. Hogyha rendelkezésre áll az anyagi forrás, további lendületet kaphat a járműfejlesztés annak köszönhetően, hogy a BKK vezérigazgatója, dr. Walter Katalin aláírta a CAF-villamosokat gyártó spanyol vállalattal a szerződésmódosítást. A megállapodás lehetővé teszi, hogy a BKK további egy évig, azaz 2022. május 17-ig – teljesen vagy részlegesen – lehívhassa a még opcióban szereplő 51 járművet. A villamosok típusára nincs megkötés, tetszőlegesen rendelhető hosszú, illetve rövid szerelvény is – derül ki a tájékoztatásból.
Cash/fotó: BKK
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…