A nemzeti versenyhatóság idei első félévében meghatározóak voltak a kartellügyek, de a hatósági eljárások során elrendelt fogyasztói jóvátétel összértéke is meghaladta a 4,1 milliárd forintot – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A versenyhivatal honlapján közzétett gyorsjelentés szerint a GVH idei évét elsősorban a kartellügyek határozzák meg, a kiszabott hatósági bírságok kétharmada ebben a körben született.
A fogyasztóvédelmi ügyek kapcsán a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fellépést emelték ki, a pandémiával összefüggésben megtévesztő kereskedelmi kommunikációt folytató vállalkozásoknak összesen csaknem 220 millió forint bírságot kellett fizetniük az év első felében.
Jelentős volt emellett a fogyasztói jólétet növelő és a hazai gazdaságot erősítő vállalások értéke. A GVH kiemelte, hogy milliárdos nagyságrendű az az összeg is, amelyet a cégek együttműködésükkel takarítottak meg a versenyhatósági eljárások során. Együttműködéssel ugyanis jelentős mértékben csökkenthető, vagy akár el is kerülhető a kiszabható bírság, az első félévben így 18 vállalkozás összesen mintegy 1,5 milliárd forint bírságkedvezményt ért el.
A versenyhivatalhoz 2021 első félévében érkezett összefonódás-bejelentések száma jelentősen emelkedett, 40 százalékkal nőtt a fúziók száma 2020 azonos időszakához képest.
A közlemény idézi Rigó Csaba Balázst, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, aki elmondta: a nemzeti versenyhatóság az év első felében is kihasználta a törvény által biztosított teljes felügyeleti eszközrendszerét. Előzetes bírói engedélyek alapján a GVH munkatársai huszonhárom vállalkozásnál folytattak rajtaütéseket, összesen 10 terrabájt mennyiségű adatot foglaltak le és dolgoztak fel – derül ki a jelentésből.
Cash/fotó: GVH
Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…