Categories: Hírek

Taxis baleset a Nagyvárad térnél

Tilos jelzésen haladt a karambolt okozó Smart

 

A Budapest IX. kerület Nagyvárad térnél a közlekedési jelzőlámpa zöld jelzésénél haladt a fővárosi Skoda Octavia taxi 2021. augusztus 10-én este tíz óra körüli időben, amikor egy Smart kisautó, a tilos jelzés ellenére, belehajtott a sárga autóba – tudósít az eseményről a baleset-info.hu.

A rendelkezésre álló információk szerint: 2021. augusztus 10-én 22 óra körüli időben a Budapest IX. kerület Nagyvárad térnél a forgalomirányító lámpa zöld jelzésénél haladt a sárga színű Skoda Octavia taxi. A kereszteződésbe érve, a tilos jelzés ellenére érkezett egy Smart kisautó, amely nekiütközött a taxinak, így az a forgalmi sávokat elválasztó szigetre csapódott és a villanyoszlopnak ütközött.

A taxiban a sofőrön kívül más személy nem tartózkodott, mint ahogyan a Smartban sem.

A balesetben mindkét gépjármű vezetője megsérült, így a rendőrségen kívül a mentők is megjelentek a helyszínen, majd sérülteket, további kivizsgálás céljából a kórházba szállították. Állapotukról egyelőre további információ nem ismert. Feltehető, hogy az ütközéskor fejsérülést szenvedhettek, így már csak megfigyelésre is be kellett szállítani a sérülteket az egészségügyi protokoll szerint.

Rendőrség a helyszínelés idejére elterelte a forgalmat, majd mindkét törött autót a helyszínről elszállították – adta hírül a baleset-info.hu.

k.z.t./fotó: Baleset-info

OldA

Recent Posts

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

16 óra ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

3 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

3 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

4 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

6 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

1 hét ago