Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak: a DataHouse adatai szerint júliusban 11 ezer 588 használt autót hoztak be az országba, ez csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől – közölte a JóAutók.hu.
A közlemény idézte Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját, aki elmondta, az év korábbi hónapjaiban 10 ezer körül alakult a behozott használt autók mennyisége, most azonban már világosan látszik, hogy az előző havi csaknem 12 ezres érték nem egyedi kiugrás volt, hanem egy új trend kezdetét jelezte.
Egyelőre bizonytalan, hogy a koronavírus-járvány őszre várt negyedik hulláma milyen újabb szigorításokat tesz majd szükségessé, addig azonban az újból megerősödött magánimport, illetve az elmaradt igények pótlása továbbra is erős importtevékenységet valószínűsít a következő időszakra is. Amennyiben komolyabb korlátozásokat nem vezetnek be az ősz folyamán, a JóAutók.hu arra számít, hogy idén a behozott használt autók száma kevéssel meghaladja a tavaly regisztrált 130 ezer 400-as szintet.
Közölték, a használtautó-import mennyisége az év első hét hónapjában 74.424 volt, ami 3,7 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 77 ezer 282 darabtól. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 75.372 volt, ami 11,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 67 ezer 729-es értéket.
Halász Bertalan kedvező jelként értékelte, hogy az újautó-eladások száma idén eddig jobban nőtt, mint a használtautó-import. Ez hozzájárulhat a jelenleg 14,7 éves hazai autópark elöregedésének lassulásához. Az import használt autók csaknem kétharmada ugyanis legalább 10 éves – tette hozzá a szakember.
Cash/fotó: Facebook
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…