Categories: Hírek

Újabb 16 évig lesz Forma 1-es verseny a Hungaroringen

A pálya vonalvezetése is változhat

 

Biztosan lesz 2037-ig Forma-1-es futam a Hungaroringen – mondta az innovációs és technológiai miniszter, miután a Magyar Nagydíj helyszínén egyeztetett Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával.

Palkovics László kiemelte: biztosította Stefano Domenicalit, hogy a magyar kormány elkötelezett a versenyrendezés iránt, így az eredetileg 2032-ig szóló pénzügyi megállapodást további öt évvel meghosszabbították.

„Ahhoz, hogy ez meg is valósuljon, sok a tennivaló, ugyanis az 1986-ban épült versenypálya rusztikus ugyan, de átfogó fejlesztésre szorul” – jelentette ki a miniszter. Elmondta, megújul majd a mogyoródi létesítmény bejárati része, főlelátója és főépülete is. „Minden körülmény megfelelő Magyarországon, de a pálya feltételein javítani kell” – tette hozzá.

Közölte: több innovatív technológiai újításról is tárgyaltak. Felmerült például, hogy a biztonsági autót a felvezető körben önvezető járművel lehetne felváltani, és tájékoztatta az elnök-vezérigazgatót arról, hogy a nemrég életre hívott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. laboratóriuma a Hungaroring területén épül majd meg.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a tárgyalásról elmondta, a felújítás reményei szerint már jövő tavasszal megkezdődhet, a bejárati résznél az irodaház, a shop és a kávézó újjáépítésével, ezt követné – a 2022-es futam után – a főlelátó elbontása és újraépítése, majd a 2023-as verseny után következne a paddock kiszélesítése és a főépület elbontása, újraépítése.

„Fontos kiemelni, hogy nemcsak Forma-1-es pálya, hanem rendezvényközpont is szeretnénk lenni. Egy éve dolgozunk a terveken, amiket hamarosan a kormány elé viszünk. Nagy kihívás lesz az építkezés, mert tíz hónapunk lesz a futamok között, ugyanis azt a hagyományt, hogy a mi pályánkon van megszakítás nélkül második leghosszabb ideje verseny, nem szakítanánk meg” – fogalmazott.

A 2037-ig történt hosszabbítással kapcsolatban kiemelte, nem gyakori az ilyen hosszú idejű megállapodás, ugyanakkor, ha egy ország rákölt két-háromszázmillió dollárt (60-90 milliárd forintot) a felújításra – véleménye szerint ugyanis legalább ennyibe fognak kerülni a munkálatok –, akkor értelemszerűen mindkét fél azt szeretné, hogy sokáig legyen még verseny az adott pályán.

„Úgy tűnik, a sorozat vezetői kedvelnek minket, már Bernie Ecclestone és Chase Kelly idejében is így volt, és ez Stefano Domenicalival sem változott. Tradicionális helyszín a Hungaroring, remélem, hosszú távon jó versenyeket tudunk majd rendezni” – mondta Gyulay Zsolt. Hozzátette: a 2037-ig tartó hosszabbítással, sokkal kedvezőbb anyagi feltételekkel rendezhetnek versenyt, a jogdíjon és az indexáción a mogyoródi pálya teljes felújításának összegét meg tudják spórolni, nem zárta ki a pálya vonalának átépítését sem egy új, alternatív előzési zóna kialakításával – tudtuk meg.

Cash/fotó: Facebook

 

OldA

Recent Posts

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

13 óra ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

2 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

2 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

2 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

3 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

5 nap ago