Categories: Hírek

Ausztria az EU előtt betiltaná a hagyományos autók értékesítését

Öt évvel korábban lecserélhető az elavult technika

 

 

Az osztrák klímavédelmi minisztérium által a napokban közzétett tervezet szerint már 2030-tól tilos lenne belsőégésű motorral felszerelt személyautót, kis és közepes haszongépjárművet, illetve kétkerekű gépjárművet regisztrálni Ausztriában.

Szakértők számításai szerint az említett szegmenseknek 2030-ra teljesen kibocsátásmentessé kell válniuk ahhoz, hogy az ország elérje a 2040-re kitűzött klímasemlegességet. Az osztrákok úgy gondolják, hogy az autógyártók európai flottájára vonatkozó átlagos CO2-kibocsátási limit folyamatos és szigorú csökkentésével már öt évvel korábban meg lehet szabadulni a légszennyező technológiától, mint 2035, ahogyan azt az Európai Bizottság a Fit for 55 klímavédelmi javaslatcsomagban megfogalmazta. Ausztriában a regisztráció tiltása 2032-től a buszokra, 2035-től pedig a 18 tonnánál nehezebb haszongépjárművekre is vonatkozna.

Az osztrák Mobility Master Plan 2030 hangsúlyozza, hogy az átállást nem szabad úgy megvalósítani, hogy minden, jelenleg az utakon használatban lévő hagyományos vagy hibrid autót tisztán elektromosra cserélnek – ehelyett az lenne a kívánatos, ha csökkenne az egyéni motorizált közlekedés aránya, és a tömegközlekedés, valamint a testmozgással járó közlekedési módok kerülnének előtérbe. Az előbbinek a részarányát az utazásokon belül a jelenlegi 27 százalékról 40-re, a gyalogos, vagy biciklis utak arányát pedig 23-ról 35 százalékra növelné a minisztérium.

Kiemelt figyelmet kap a vasúti közlekedés, amely számára jelentős fejlesztéseket ígér a kormányzat, hogy megfelelő alternatívát kínáljanak a távolsági autós közlekedéshez, de ezzel párhuzamosan a vasúti áruszállítás arányát is növelni tervezik. Aki mégis az autózást választaná, azt kibővített töltőhálózat várja majd az autópályák mentén, valamint a P+R parkolókat is felszerelik töltőpontokkal.

Leonore Gewessler, az Osztrák Zöld Párt színeiben politizáló közlekedési és klímavédelmi miniszter kihangsúlyozta, hogy az autózás jövője elektromos, és ezt a jövőt egy olyan úton kell megközelíteni, ami úgy szolgálja az emberek érdekeit, hogy közben védi az éghajlatot. Jelenleg az ország CO2-kibocsátásának 30%-át továbbra is a közlekedési szektor teszi ki, de a villanyautók népszerűségének erősödését jól mutatja, hogy júniusban már a regisztrációk közel 14%-a elektromos autó volt – olvasható a villanyautosok.hu oldalán.

Cash/fotó: Facebook

OldA

Recent Posts

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

21 óra ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

4 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

4 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

5 nap ago