Categories: Hírek

Vádat emelt az ügyészség a ferihegyi úti ámokfutó taxis ellen

Bódult állapotban okozott halálos balesetet

 

 

A 33 éves férfi kábítószertől bódult állapotban, a megengedett sebességet jelentősen túllépve, egy előzés során frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő gépkocsival. A férfival szemben az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz – írja a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A vádirat szerint egy 33 éves férfi, 2020. február 4-én napközben nagyobb mennyiségű kokaint fogyasztott, majd kábítószertől befolyásolt állapotban, az esti órákban, a XIX. kerületben, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton vezette a taxi üzemű személygépkocsit úgy, hogy biztonsági övét sem csatolta be.

A vádlott közlekedése során a megengedett 70 km/h sebességet meghaladó, mintegy 130-135 km/h sebességhez közeli sebességgel, az előtte szabályosan, 50-60 km/h sebességgel közlekedő személygépkocsi előzésébe kezdett.

A járművezetés előtt elfogyasztott kokain a vádlott figyelő-vigyázó készségét csökkentette, ezért a vádlott bódult állapotából adódóan, nem tudta felmérni a közlekedési helyzetet, így azt, hogy az előzést biztonságosan végre tudja-e hajtani, illetve, hogy az előzés befejezése után a járművel biztonságosan vissza tud-e térni a megelőzött gépjármű elé.

Ennek ellenére a vádlott áthaladt a menetiránya szerinti szemközti sávba, ahol ekkor tőle mindössze 54 méter távolságban (a biztonságos előzéshez szükséges 260-265 méter helyett) közlekedett a sértett. A sértett férfi 55-60 km/h sebességgel haladt, valamint a személygépkocsiban biztonsági övvel volt rögzítve.

A vádlott autója előtt haladó sofőr észlelve az őt előző gépkocsit, és a szemből érkező járművet, lassítani kezdett azért, hogy a mellette haladó a járműve elé vissza tudjon térni. A jelentős sebességtúllépés miatt azonban a járművek olyan gyorsan közelítettek egymáshoz, hogy a sofőr, lassítása ellenére sem tudott a saját forgalmi sávjába visszatérni.

A sértettnek a baleset érdemi elhárítására lehetősége nem volt, a vádlott mintegy 130-135 km/h sebességgel, a sértett által vezetett autó elejének ütközött.

A sértett gépkocsija az ütközés következtében megpördülve, a szalagkorlátnak csapódott, majd a szalagkorláton átbukva, az ott lévő fás területen egy közvilágítási oszlopnak ütközve állt meg. A vádlott által vezetett jármű az ütközés következtében szintén megpördült, és a szalagkorlátnak ütközve, a forgalommal szemben állt meg.

A sértett a balesetben olyan súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett el, amelyek következtében a szakszerű orvosi ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette. A balesetben a vádlott is megsérült.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit, halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A vádlott jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll – olvasható a tájékoztatóban.

k.z.t./fotó: Facebook

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

15 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

15 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago