Categories: Könyvelés

Vidékre költözöl?

Készülj rengeteg adminisztrációra!

 

 

Kollégánk „ős budapestiként” kertes házat vásárolt Pest-megyében. Budapesti lakását eladta, új házába beköltözött és lakcímét is annak rendje és módja szerint bejelentette. Egyértelmű volt, hogy vállalkozása székhelye is a pest-megyei cím lesz. Taxizását viszont továbbra is Budapesten szerette volna végezni. Előzetesen el sem tudta volna képzelni, hogy ez mennyi hercehurcával jár.

 

A taxis vállalkozás adminisztrációja átkerült a Mozaik utcából a Komócsi utcába. Mivel a vállalkozás székhelye megváltozott, MINDEN papírját cserélni kellett! Könyvelője részben tudott neki segíteni, de a munka oroszlánrésze mégis rá, mint vállalkozóra hárult:

A székhely változást először is be kellett jelentenie a Webes Ügysegéd programon keresztül. Szintén ezen a platformon lehetett Erkölcsi Bizonyítványt is rendelni. A főváros elektronikus felületén, a helyi iparűzési adó nyilvántartásban egy adatmódosító lapon bejelentette székhelyét, majd bejelentkezett az új székhelye szerinti helyi iparűzési adó alá is. Ezeket mind könyvelője intézte, a többi teendő azonban már rá hárult.

A székhely átjelentésével kapcsolatban kapott igazolással felkereste a taxióra-szervizt a fejléc átírása végett. A pest-megyei taxi-irodában kapott egy új taxiengedélyt és engedély kivonatot, valamint arcképes taxivezetői igazolványt – persze csak az után, hogy az ehhez szükséges igazolásokat maradéktalanul bemutatta. Hogy mik is ezek?

  • A főváros nullás igazolása a taxiengedélyhez
  • A NAV nullás igazolása a taxiengedélyhez
  • Új székhelyének települési nullás igazolása a taxiengedélyhez
  • Erkölcsi Bizonyítvány
  • Utasbiztosításról szóló igazolás már az új címmel
  • Forgalmi Engedély bemutatása már az új címmel
  • Továbbá az összes, taxizáshoz szükséges bizonyítvány – taxi vállalkozói vizsga igazolvány, taxi vezetői vizsga igazolvány, jogosítvány, PÁV-2 igazolás.

Ezek után már tényleg csak egy-két (három-négy?) nap és újra el tud kezdeni dolgozni. Kér a BKK-tól egy új drosztengedélyt (bemutatja az ehhez szükséges fővárosi nullás igazolást), átíratja a kötelező biztosításában új címét, ha casco-ja van, akkor ott is. POS termináljával is foglalkoznia kell, valamint kénytelen lesz új bélyegzőt is készíttetni, hiszen a székhelyváltoztatással nem csak a címe, hanem az adószáma (az utolsó két számjegy) is változik.

Mikor mindezzel végzett, és már kezében az új engedély, már csak a pénztárgép fejlécét kell módosítani, hiszen abban is van cím és adószám. Ez irányú érdeklődése nyomán viszont örömmel konstatálja, hogy a pénztárgép fejléc átírását a NAV online módon központilag intézi (eddigi tapasztalataink szerint azért ez jó néhány napba telik).

Megjegyzés: bár igyekeztem mindent a lehető legrészletesebben összeírni, még mindig lehetnek benne hiányok. Örömmel venném olvasóink ezirányú kiegészítéseit…

 

– oli –

 

OldA

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

24 perc ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

1 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago