Alig egy hónapja, hogy lezárták a forgalom elől a Lánchidat, azóta ütemezetten halad a felújítás, amely most újabb látványos szakaszához ért. Megkezdődött a híd pályaszerkezetének bontása: az elöregedett vasbetont „felszeletelik” és darabonként kiemelik – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hírei között.
A Lánchíd felújítása folyamatosan és az előzetes ütemtervnek megfelelően zajlik: a dunai átkelő június 16-i teljes lezárása óta főként bontási munkákat végeznek. A hídról már eltávolították a dísz- és közvilágítást, felmarták az aszfaltot az úttestről, és folyamatosan halad az útpályaszegély bontása. Egy héttel ezelőtt elkezdődött és mára látványos szakaszához ért a Lánchíd útpályájának bontása is: az elöregedett vasbeton pályalemezt a híd közepétől két irányba indulva „felszeletelik”, az egyenként két-három és fél tonna súlyú darabokat kiemelik, majd elszállítják.
A kiemelt „szeletek” helyén egyelőre hatalmas lyukak maradnak, amelyeken keresztül feltárul a híd acél-tartószerkezete. Ezek állapotát a felújításon dolgozó tervezők és mérnökök folyamatosan vizsgálják, majd meghatározzák, pontosan milyen javításokra van szükség a megmaradó tartószerkezeten.
Mindeközben elkészült és már a Lánchídra is emelik az építkezést kiszolgáló két
bakdarut, és megépült az a sínpályarendszer is, amelyen a daruk hamarosan közlekedni fognak. Emellett – szemcseszórással – ma elkezdődtek a híd láncainak korrózióvédelmi munkái is.
A Lánchíd felújítása 2023-ra készül el, a rekonstrukcióval kapcsolatos hírek, információk, aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők – tájékoztatott a BKK.
Forrás: BKK
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…