Categories: Hírek

Áramot és nyilvánosságot kapott az új Opel Astra

Ár még nincs, előrendelni ősztől lehet

 

 

Közel 30 éve tartó sikertörténete után az Astra most először kínál elektromos meghajtást, és ezáltal helyi károsanyag-, és szén-dioxid-kibocsátás nélkül megtehető kilométereket – írja a gyártó kiadott ismertetőjében.

Az Opelék Astrája minden tekintetben megújult: az eddig használt, a General Motors által fejlesztett padlólemezt a Stellantis csoport széles körben alkalmazott EMP2-es architektúrája váltotta le, a külső megjelenést az Opel sokat emlegetett vadonatúj arca, a Vizor dobta fel, az utastérben pedig a teljesen digitális Pure Panel műszerfal jelzi a technológiai időutazást – olvasható a kronológia a villanyautosok.hu tárlatvezetésében.

A padlólemezváltás ellenére az Astra dimenziói nem változtak sokat, csupán 4 mm-rel hosszabb az új generáció az elődjénél, miközben a tengelytáv 13 mm-rel növekedett. A különbség leginkább a csomagtérben érezhető, ahol 52 literrel több, összesen 422 liternyi hely várja a csomagokat.

Az Astra K néven futó előző nemzedék 2015-ben került piacra, majd 2019-ben érkezett hozzá egy facelift, amely csupán enyhe vizuális módosításokat hozott. A mostani ennek teljes ellentéte, a Vizor kontrasztos stílusjegyei gyökeresen átszabják az autó képét. Az orr-részen található fekete panel ad otthont az ultravékony, adaptív Intelli-Lux LED fényszóróknak, valamint az Intelli-Vision kamerájának.

A Pure Panel digitális műszerfalba opcionálisan két 10 colos kijelzőt kérhetünk. A fizikai vezérlők szinte teljesen eltűntek, és kábelekre sem igen van szükség az autóban, hiszen az Apple CarPlay, és az Android Auto vezeték nélkül csatlakoztatja az okostelefonokat.

Az új Opel Astra a hagyományos meghajtás mellett szintén két különböző teljesítményű plug-in hibrid hajtással debütál. Ezek képességeit nem részletezte a gyártó a közleményében, de azt lehet tudni, hogy az erősebb teljesítménye 165 kW (225 LE), az akkumulátor kapacitása pedig 12,4 kWh, ami 50 kilométernyi elektromos működést jelent.

Az ár még nem ismert, rendelésre ősztől lesz lehetőség, a kiszállítás pedig jövő év elején indul. Addig marad a csodálat és a köszönet a bemutatásért.

Cash/fotó: opel.hu

 

OldA

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

9 óra ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

1 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago