Categories: Hírek

710 km hatótáv egyetlen töltéssel

Öt évig fejlesztették a napelemes villanyautót

 

 

Felül napelemekkel szerelt a Lightyear One tisztán elektromos autó, amely 2021. június 21-i tesztnapon, borús körülmények között, 9 óra alatt 710 kilométert teljesített tesztpályán. A hatótávra optimalizált 85 km/h sebességtől többre is képes a jármű, de itt és most nem a végsebesség maximalizálása volt a cél.

Egyedülálló technológiai mérföldkőről számolt be a holland mérnökök által alapított autógyártó start-up, a Lightyear, amely a világ leghatékonyabb és legnagyobb hatótávolságú elektromos autóját ígéri. Legutóbbi tesztje során 710 kilométert tett meg a közel 5 éve fejlesztés alatt álló Lightyear One napelemes villanyautó prototípusa egyetlen töltéssel – ez mindössze 15 kilométerrel marad el attól, amit a cég a hivatalos WLTP-hatótávként hangoztat. Ez azért rendkívüli, mert az autóban mindössze 60 kWh kapacitású akkumulátor tárolja az energiát, ami azt jelenti, hogy egyetlen kWh áram felhasználásával átlagosan 11,83 kilométert tudott haladni a jármű (≈84,5 Wh/km) – olvasható a villanyautosok.hu oldalán.

A One mindezt nem hypermiling kísérlet közben hozta össze, hiszen a tesztelők nem a lehető legalacsonyabb sebességre koncentráltak, hanem egy stabil körülbelül 85 km/h-s sebességet lőttek be. Való igaz, hogy a körülmények segítették az autót, mivel egy nagyon kicsit megdöntött, hibátlan burkolatú aszfaltpályán hajtott, ráadásul még az autó utastere is igencsak hiányos.

 

Lex Hoefsloot vezérigazgató elárulta, hogy a villanyautó kicsit kevesebb, mint 9 órát ment, de a teszt majdnem 10 órán át tartott, mivel kétóránként szükség volt egy sofőrcserére. Kiderült továbbá, hogy a One tetejébe épített napelem azon a felhős napon 3,4 kWh-val tudott hozzájárulni az akkumulátor energiájához, így körülbelül 40 kilométerrel dobta meg a hatótávolságot. Egy naposabb napon akár 72 kilométerre elegendő elektromosságot is termelhet a napelem, így csupán az időjárás állta útját a hivatalosan ígért hatótáv elérésének.

A vezérigazgató azt is hozzátette, hogy az autó képességei messze túlszárnyalták a csapat várakozásait a fejlesztés ezen szakaszában, de a teszt rengeteg értékes adattal szolgált arról is, hogy miken kellene még javítani, mielőtt gyártásba indul a One. Ennek ideje jelen állás szerint 2022 első felében esedékes, míg újabb, a cég elmondása szerint tömegek által megfizethető szuperhatékony villanyautók bevezetése 2024-ben indulhat – derül ki a tesztismertetőből.

 

Cash/fotó: electrek.co

OldA

Recent Posts

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

16 óra ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

4 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

4 nap ago