Categories: Hírek

Razzia a siófoki éjszakában

Több mint félszáz egyenruhás akciózott

 

 

A Balaton fővárosa kezdi visszanyerni a pandémia előtti állapotát. A turistáknak se szeri, se száma és nem csak az üdülni vágyók jelennek meg a vízparton, a szórakozóhelyeken, hanem a bűn napszámosai is. Összehangolt akció keretében razziázott a rendőrség július első napjaiban – írja a police.hu.

Az idegenforgalmi szezonban a város lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a sétányt és környékét. A rendőrség az évnek ebben az időszakában alapvetően megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait.

Az egyenruhások a közrend és közbiztonság fenntartása mellett segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló magyar és külföldi állampolgároknak egyaránt, valamint jelenlétükkel erősítik a helyi lakosok és a turisták szubjektív biztonságérzetét.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a társszervek munkatársai 2021. július 2-án 21 óra és július 3-án 6 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon, a Petőfi sétányon. A művelet célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.

 

A fokozott ellenőrzés során a rendőrök 606 főt igazoltattak, közülük öt főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt. Négy esetben büntetőfeljelentést tettek garázdaság, öt esetben szabálysértési feljelentést tettek engedély nélküli árusítás, tiltott prostitúció, illetve szexuális szolgáltatásra felhívás tilalma miatt, valamint három ittas járművezetővel szemben intézkedtek – olvasható a rendőrség honlapján.

 

k.z.t./fotó: police.hu

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

1 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago