Categories: Hírek

Önvezető taxiszolgáltatás nyerte a Ford ‘New Designers’ díját

Mozgáskorlátozottak, idősek használhatnák

 

Az „Embark” nevű tanulmány nyerte el a friss diplomás dizájnerek számára megrendezett legnagyobb brit megmérettetés, a 2021-es New Designers Versenye részeként odaítélt Ford Dizájn Díjat.

Az „Embark” alapötlete egy taxiszolgáltatás, ami egy külön erre fejlesztett alkalmazással és elektromos hajtású, önvezető autókból álló járműflottával működik. A felhasználók az alkalmazással intik le a taxit, majd az oldalajtó rámpáján keresztül szállnak be. A fedélzeti WiFi segítségével csatlakozhatnak az internetre, és utazás közben akár zenét is hallgathatnak. A jármű más önvezető autókkal is kapcsolatban áll, hogy megtalálja a lehető leghatékonyabb útvonalat és a szabad parkolóhelyeket. A fizetés kilométer-alapú tarifával vagy havi előfizetéssel egyaránt megoldható.

A mozgásukban korlátozott emberek számára nehézséget okozhat az autózás vagy a tömegközlekedés. Az Egyesült Királyságban a mozgáskorlátozottak minden évben 26 százalékkal kevesebbet utaznak, mint a többi felnőtt. Éppen ezért Calum Gambrill, a londoni Ravensbourne Egyetem ipari formatervező hallgatója kidolgozott egy megoldást, ami megfizethetőbb városi taxiszolgáltatást nyújthatna a mozgásukban korlátozott és idős emberek számára.

A Ford versenyét olyan formatervező tanulók számára hirdették meg, akik emberközpontú megközelítéssel állítanak össze önvezető autókoncepciókat, különös figyelmet fordítva az utastérre, a belső világításra, a kényelmes ki- és beszállásra, valamint a fedélzeti szórakoztató rendszerekre.

A nyertes tanulmányért Gambrill jutalma 1000 font (kb. 410.000 forint) a tervezői karrierje támogatásához, illetve két hónapon át tartó mentorálás a D-Ford formatervezőitől.

„Mindig azok a koncepciók a legértékesebbek, amelyek a kielégítetlen emberi igények ismeretéből fakadnak. Éppen ezért egy olyan tanulmány, ami egy, a tömegközlekedést nehezen használó csoportra összpontosít, pontosan azt az emberközpontú tervezési módszert és értékrendet képviseli, ami a Fordot jellemzi” – nyilatkozta Fields-Smith.

Gambrill mellett díjat kapott még Olivia Goldsmith is utastér-tanulmányáért, amelyben az interaktív műszerfal mellé hangulatvilágítást és a sötétben derengő üléseket álmodott meg, illetve Lili Chen, akinek buborék-ülése minden emberi testhez hozzáidomul, csökkentve a kifáradást és javítva a komfortérzetet. Voltak további izgalmas pályaművek is etikus és újrahasznosított anyagokból felépített utasterekről, a mentális egészséget és a jó közérzetet javító kabinokról, és interaktív belterekről, amelyek vidám, játékos atmoszférát teremtenek – olvasható a sajtóanyagban.

Cash/fotó: Ford Magyarország

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

3 perc ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago