Categories: Hírek

Négyen meghaltak szén-monoxid-mérgezésben

Kánikulában légdugó zárhatja el a szellőzést

 

Hétfő este Budapesten egy hatodik kerületi, Jókai utcai lakáshoz riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat, akik négy halott személyt találtak a helyszínen, akiken már nem lehetett segíteni. Az idegenkezűséget és öngyilkosságot ki lehetett zárni, maradt a szén-monoxid-mérgezés – írja hírei között a katasztrofavedelem.hu.

Az ingatlan átszellőztetését követően is kimutatták a szén-monoxid jelenlétét a levegőben. A gázszolgáltató szakemberei magas gázkoncentrációt mértek a lakásban, és a nyílt égésterű fűtő- és vízmelegítő-készüléket leválasztották a hálózatról. A lakásban négyen tartózkodtak, nagy valószínűséggel szén-monoxid-mérgezést szenvedtek, már nem lehetett rajtuk segíteni.

Az ilyen esetek elkerülése érdekében gondoskodni kell a lakás rendszeres szellőzéséről. Egy köbméter földgáz elégetéséhez megközelítőleg tíz köbméter levegő szükséges. A mérgező gáz akkor fejlődik ki, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz elhasználja a helyiség levegőjét az égéshez, és nem biztosított a levegő-utánpótlás. Az egyéb épületgépészeti berendezéseket – páraelszívó, motoros szagelszívó ventilátor, szárítós mosógép – is figyelembe kell venni a kazán üzemelése során, mert ezek szintén a lakás levegőjét használják.

Budapest, 2021. június 29.
Rendõrségi helyszínelõ a fõváros VI. kerületében a Jókai utca egyik társasházába megy be 2021. június 28-án este, ahol négy ember – két felnõtt és két gyermek – meghalt szén-monoxid-mérgezésben. A tûzoltókat egy Jókai utcai lakáshoz riasztották, akik méréseket végeztek és szén-monoxidot mutattak ki az ingatlan levegõjében.
MTI/Lakatos Péter

A nagy hőségben megemelkedhet a szén-monoxid miatti riasztások száma. Ennek oka, hogy a kémény belső hőmérséklete alacsonyabb, mint a külső hőmérséklet, a beszorult hideg(ebb) levegő pedig nem engedi kiáramolni az égésterméket. A légdugó miatt az égéstermék visszaáramlik a vízmelegítőbe és másodpercek alatt mérgező szén-monoxid fejlődhet. Ezért fontos még nyáron is egy szén-monoxid-érzékelőt működtetni ott, ahol nyílt égésterű vízmelegítővel melegítik a vizet.

A katasztrófavédelemhez a szén-monoxid miatt érkező segélyhívások évről évre növekvő számából is jól látszik, hogy egyre többen használnak szén-monoxid-érzékelőt Magyarországon. Érzékelőt csak megbízható forrásból, műszaki cikkeket forgalmazó üzletben szabad vásárolni – olvasható a tájékoztatóban.

k.z.t./fotó: MTI/Lakatos Péter

OldB

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

1 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

1 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago