Fellebbezett a rá kiszabott egy év végrehajtandó szabadságvesztése ellen az a taxis, aki még 2014-ben bántalmazta egy ismert magyar rockegyüttes két tagját – közölte Medveczky Gábor fellebbviteli főügyész csütörtökön az MTI-vel.
A főügyész nem nevezte meg sem az együttest, sem a zenészeket, ugyanakkor az MTI a történtekkor arról számolt be, hogy a taxis az Omega együttes két tagjára, Debreczeni Ferencre és Benkő Lászlóra támadt rá, olyan súlyosan bántalmazta őket, hogy kórházi ellátásra szorultak.
Medveczky Gábor azt írta: a Fővárosi Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásában 2020 decemberében kétrendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a korábban már erőszakos bűncselekmény miatt büntetett előéletű középkorú taxist.
A fellebbviteli főügyész emlékeztetett: a taxis 2014. július 20-án hajnalban rendelésre megjelent egy XI. kerületi címen, ahol a két zenész várakozott. Itt a taxis szóváltásba keveredett a szolgáltatást korábban megrendelő zenészekkel, akik kifogásolták a taxis késedelmes megérkezését, kijelentve, hogy a szolgáltatást már nem kívánják igénybe venni. A szóváltás során a vádlott kiszállt a járművéből és az együttes tagjait a fejükön ökölcsapásokkal bántalmazta, amelytől azok törést nem eredményező sérüléseket szenvedtek. A további bántalmazást megakadályozni kívánó tanút a taxis ugyancsak ellökte – írta Medveczky Gábor.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban előterjesztett másodfokú indítványával kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál – a felmentésre, illetve a büntetés enyhítésére irányuló vádlotti és védői fellebbezés kapcsán – az elsőfokú ítélet helyben hagyását.
Forrás: MTI
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…