Categories: Hírek

A héten akár 40 Celsius-fok is lehet

Életbelépett a vörös kód

 

Bekövetkezett a prognózis, a napi átlaghőmérséklet meghaladta a 27 fokot, a hőségriasztás után, csütörtök reggelig elrendelték a vörös kódot. Mindenki csak annyit tartózkodjon a napon, amennyit nagyon muszáj, és gondoskodjon teste hűtéséről, folyadékpótlásáról.

Hétfő reggel 8 órától országosan életbe lépett a vörös kód, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése alapján a következő napokban a napi középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila azt mondta: a riasztás az előrejelzések alapján csütörtök reggel 8 óráig lesz érvényben.

A speciális eljárásrend alatt az élet védelme az első, ezért – bár a hajléktalanok elhelyezése elsődlegesen a hajléktalanellátást nyújtó intézmények feladata – a szociális szektorban a diszpécser jelzése alapján minden intézménynek fogadnia kell a hajléktalanokat attól függetlenül, hogy kiknek nyújtanak szolgáltatást – közölte az államtitkár.

Kiemelte: a vörös kód célja az is, hogy felhívja a társadalom figyelmét a speciális helyzetre.

Az államtitkár mindenkit arra kér, ha bajba jutott embert lát, hívja a regionális diszpécserszolgálatot, amely a jelzések alapján azonnal tud intézkedni.

Ijesztően meleg lesz a következő napokban:

– kedden 37,6;

– szerdán 37,7;

– csütörtökön pedig 38,4 Celsius fokos csúcsra lehet számítani,

amivel megdőlhetnek az aktuális melegrekordok is. Sőt: a héten 40 fokot is megüthetjük!

Forrás: OMSZ-ITM

 

 

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

1 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

1 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago