Categories: Hírek

Reptéri szarkákat fogtak Ferihegyen

Csapdabőrönd buktatta le a rakodókat

 

Már azt hitték a KLM Boeing 737-es rakterében pakolászó rakodómunkások, hogy 600 euró ütötte a markukat, de azután jött a hidegzuhany: a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) csapdabőröndjét nyitották ki, pár perc múlva kattant is rajtuk a bilincs – írja a police.hu.

Az utazás ismételt élénkülésével, valamint a Labdarúgó Európa Bajnokság mérkőzéseire hazánkba érkező szurkolók vagyonbiztonsága érdekében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) továbbra is nagy hangsúlyt fektet a bűncselekmények megelőzésére és felderítésére.

Az utazók tulajdonának biztonsága érdekében az RRI munkatársai folyamatosan ellenőrzik a rakodásban résztvevők munkáját. Ennek eredményeként 2021. június 16-án 6 órakor elfogtak két rakodómunkást, akik a Budapest-Amszterdam járat csomagjainak pakolását végezték.

A munkások kinyitottak egy poggyászként feladott bőröndöt, és abban értékek után kutattak. Találtak is benne 600 eurót, de miután éppen a csapdabőröndöt nyitották ki, azonnal észrevették, hogy lebuktak.

A RRI munkatársai lopás vétség kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást a csévharaszti és nyáregyházi férfivel szemben.

A rendőrség azt tanácsolja a légi közlekedést választó utasoknak, hogy műszaki cikkeket, készpénzt, ékszereket ne hagyjanak a feladott poggyászukban. Az értéktárgyaikat akár az utolsó pillanatban is vegyék ki a csomagjukból, ha kiderül, hogy azt a repülőgép rakterében fogják elhelyezni – olvasható az intelem a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu

OldA

Recent Posts

Szigorít az EuroNCAP: újra fontosak lehetnek a gombok az utastérben

Komoly hangsúlyt fektetnek a vezetéstámogató elektronikák helyes működésére. A modern autók egyre biztonságosabbak, egyre könnyebben…

23 óra ago

Meghosszabbították: még három hónapig igényelhetik a cégek a 4 milliós villanyautó-támogatást

Három hónappal tovább, 2026. február végéig meghosszabbítják a vállalati e-autó támogatás igénylési lehetőségét – közölte a…

2 nap ago

Változik a forgalmi rend a Hungária körút – Thököly út kereszteződésében

November 29-e szombattól forgalmirend-módosítás lép életbe a XIV. kerületben a Hungária körút – Thököly út…

3 nap ago

Új szabályok léptek hatályba a jogosítványoknál

Hatályba léptek az Európai Unió jogosítványokra, valamint a vezetéstől való eltiltásokra vonatkozó új, modernizált szabályai.…

4 nap ago

Hamarosan sofőr nélkül érkezhet a Bolt-fuvarod

Európában látványosan felpörgött az önvezető autók iránti érdeklődés: egymást érik a robotaxis vagy robotfutáros bejelentések,…

5 nap ago

Örökre eltiltották a vezetéstől az ámokfutó taxist, aki Halgas Tibor halálát okozta

Végleges hatállyal eltiltották a járművezetéstől azt a taxist, aki  aki a Fradi volt focistájának, Halgas Tibornak a…

6 nap ago