Amennyiben a koronavírus-világjárvány nem vesz új, váratlan fordulatot, Magyarország június 24-től visszaállítja belső schengeni határain a normális átjárást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország pozsonyi nagykövetségén.
A magyar diplomácia vezetője a Szövetség néven egyesülni készülő három felvidéki párt – a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Híd és az Összefogás – elnökeivel tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről tudósít az eseményről az MTI.
„Ez azért jó, mert a Magyarország és Szlovákia közti 36 határátkelő közül jelenleg csak 19 működik, és ha sikerül végrehajtani ezt a döntést, akkor végre minden határkeresztező úton lehet majd közlekedni a két ország között” – fejtette ki Szijjártó Péter. Hozzátette: a világjárvány még inkább rámutatott az egymásrautaltságra, és ezért terveik közt szerepel az is, hogy már hamarosan lehetővé teszik, hogy a Magyarországgal határos megyékben, régiókban élők Magyarországon is felvehessék a koronavírus elleni oltást.
A külügyminiszter újságírói kérdésre elmondta: a magyar-szlovák viszonylatban meglévő érzékeny kérdések megoldásához közös sikertörténetek kellenek. Hozzátette: az ilyen lehetséges sikertörténetként tekintenek az új infrastrukturális összeköttetések megteremtésére. Ezek sorában sok van folyamatban, és az idén is lesz olyan, amely befejeződik, ilyen például, hogy a harmadik negyedévben elkészül a Miskolc és Kassa közötti autópálya.
Forrás: MTI
Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…
Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…