Az Avolon vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy igen nagy veszély fenyegeti a légiközlekedési szektort, mégpedig a repülő taxik – írja a Reuters.
Még nem okoznak légiforgalmi dugót, de már léteznek a repülő taxik, sőt, hamarosan a mindennapjaink részévé válnak. Számos szakember szerint az elektromos, függőleges fel- és leszállásra képes légijárművek (eVTOL) olyan változást hoznak a közlekedési iparágba, amelynek a levét a légitársaságok isszák meg. Domhnal Slattery, az Avolon Aviation ügyvezető igazgatója is ezen a véleményen van.
A repülő taxik küszöbön álló térhódítását számos dolog bizonyítja. Egyrészt egyre több cég foglalkozik eVTOL-ok gyártásával. Ilyen például a brit Vertical Aerospace, a német Lilium, vagy az amerikai Wisk. A befektetők is látják bennük a fantáziát. A Vertical Aerospace például hamarosan tőzsdére megy, 2,2 milliárd dolláros értékkel. Hamarosan a Lilium is ezt a példát fogja követni.
Másrészt nemcsak a kockázati tőkések, hanem a légitársaságok is egyre nagyobb pénzeket invesztálnak ezekbe a cégekbe. A Vertical például épp azon dolgozik, hogy legyártson 1000 eVTOL légi járművet. A cég tájékoztatása szerint a megrendelők között olyan vállalatok találhatók, mint az Avolon, vagy a United Airlines. És ha minden igaz, akkor már Jeff Bezos űrvállalata, a Virgin Galactic is leadta az első rendelését a cégnél. Ezeknek az ügyleteknek az értéke meghaladja a 4 milliárd dollárt. Az amerikai Wisk pedig már ott tart, hogy sofőr nélküli repülő taxikat tesztel, amelyek emberek mellett csomagokat is szállítanak. Ráadásul cég egyik fő támogatója a Boeing. Domhnal Slattery szerint hamarosan óriási lesz a verseny az eVTOL gyártók és a légitársaságok között.
A Vertical VA-X4-es járművének a hatótávja jelenleg nagyjából 200 kilométer. Az üzletember úgy véli, ezek a járművek előbb-utóbb hatalmas forgalmat fognak elcsaklizni a hagyományos légitársaságoktól. Ehhez viszont növelni kell a gépek hatótávját. Domhnal Slattery szerint ennek semmi akadálya nincs. Már most is elérhető a 6-800 kilométer, viszont az ehhez szükséges akkumulátor egyelőre túlságosan nagy.
Slattery hozzátette, a helikoptereket is ugyanúgy fogja érinteni ez a tendencia, mint a repülőket. Hiszen egy olyan járműről van szó, amely sokkal csendesebb és környezetkímélőbb, mint egy helikopter. Ráadásul manapság minden légitársaság azon ügyködik, hogy csökkentse a károsanyag-kibocsátását. Az elektromos repülő taxik ebben is előrébb járnak, mint a hagyományos járművek, hiszen az eVTOL-ok emissziója egyenlő a nullával.
Az Avolonnak jelenleg 568 utasszállító gép van a tulajdonában, amit 310 eVTOL-al fog bővíteni, 1,25 milliárd dolláros értékben. Az Avolon egyébként főleg repülőgép bérbeadással foglalkozik, így egyelőre még nincs tisztázva, hogyan fogja alkalmazni az új járműveket. A légitársaságok a hosszútávú befektetésekhez szoktak, viszont az eVTOL-ok gyártási ciklusa relatíve gyors, így még nem lehet pontosan tudni, hogyan fognak reagálni a partnerek – olvasható a haszon.hu összeállításában.
Egyelőre azonban az eVTOL-ok széleskörű elterjedése várat magára, ugyanis még számos biztonsági előírásnak meg kell felelniük. A piaci szereplők úgy vélik, körülbelül 2024-re várható az engedélyeztetési folyamat lezárása.
Cash/fotó: evtol.com
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…