Categories: Hírek

A Pilisi Parkerdőből 19 kamionnyi hulladékot szállított el

Évente 25 milliónyian látogatják

 

A Pilisi Parkerdő több mint 1600 köbméter, azaz 19 kamionnak megfelelő mennyiségű hulladékot szállított el a Nagykovácsi, Budapest X. és XVII. kerület térségében lévő erdőkből a „Tisztítsuk meg az országot!” elnevezésű program keretében – tudatta a parkerdő közleményében.

A felszámolt illegális hulladéklerakókban az építési hulladék és a gumiabroncs „vezetett”, előbbi tette ki az összes szemét 70 százalékát. A második leggyakoribb gumiabroncsból 240 köbmétert szedtek össze az erdőkből, míg a harmadik a szilárd ipari lom – megunt, elromlott és kidobott készülékek, berendezések – volt, ebből 183 köbmétert távolítottak el.

A kommunális hulladék mennyisége 66 köbmétert tett ki. A munkálatok során az erdészek 4 köbméter palát is találtak, amely veszélyes hulladéknak minősül, rákkeltő azbeszttartalma miatt. Az erdők megtisztítása során több helyen növényzettel már teljesen benőtt szeméthalmokra bukkantak.

A közleményben megjegyzik, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által koordinált programba kapcsolódva a Pilisi Parkerdő előzetesen a ténylegesnek töredékére, 570 köbméterre becsülte az illegális hulladék mennyiségét.

Mivel az illegális szemétlerakók a leghatékonyabban a megelőzéssel szüntethetők meg, ezért a Pilisi Parkerdő több sorompót és tiltó táblákat is kihelyez a legveszélyeztetettebb területekre, hogy megakadályozza a behajtást és a hulladék lerakását.

Hozzátették: a Pilisi Parkerdő által kezelt erdőkben évente 25 millió látogatást regisztrálnak, ami a járvány időszakában még nőtt is, és ez különösen hangsúlyossá teszi a hulladékmentesítés fontosságát. Szomorú tapasztalatnak nevezték ugyanakkor, hogy míg a természetjárók egyre környezettudatosabbak és mind kevesebb szemetet hagynak maguk mögött, addig az illegálisan kirakott hulladék mennyisége évről évre jelentősen nő – olvasható a tájékoztató anyagban.

Cash/fotó: Facebook

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

21 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

21 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

2 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

4 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago