Categories: Hírek

Idén nem lehet menetrendszerűen hajókázni Budapesten

Dunakanyarba sűrűbbek a járatok

 

Idén nem lesz a Duna fővárosi szakaszán közszolgáltatásban végzett, menetrendi hajóközlekedés – erősítette meg Telex információját Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója.

 

Mint hozzátette, a koronavírus-járvány a BKV-t is érintette, forráshiányos a cég, a BKK és a főváros is. Mivel a közszolgáltatásban végzett menetrendi hajóközlekedtetés alapból évi 300-500 millió pluszköltséggel jár a BKV-nak (ennyit kell ráfizetni a hajójegyek bevétele mellett), a cégvezetés úgy döntött, hogy idén ezt a pénzt inkább az alaptevékenységre, buszokra-villamosokra költik.

 

A hajók általában nyáron kezdtek el normál menetrend szerint járni, de az első években télen, üresen is közlekedniük kellett, mert az állomásokra költött uniós támogatás miatt folyamatosan fent kellett tartani a szolgáltatást. Járvány idején azonban nem jártak a hajók.

Bolla közölte: arról egyelőre még nincs döntés, mi legyen a hajóközlekedéssel jövőre. Kérdés, hogy folytassák-e veszteségesen, vagy felemeljék az árakat piaci szintre, hogy az üzletág eltartsa magát.

A BKV flottája hét hajóból áll: Budavár, Várhegy, Lágymányos, Lánchíd, Pestbuda és Hungária, valamint a 125 éves Hófehérke, ami elsősorban nosztalgiahajóként működik. A hajók üzemeltetésére a BKV minden évben pályázatot ír ki, a vállalkozók március és augusztus vége között működtetik a hajókat menetrend szerint.

Ami viszont jó hír: a dunakanyari hétvégi körjáratot napi négy járatra bővítik, változatlanul a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon közlekednek szombaton és vasárnap.

Hétvégeken Budapestről is elérhető a Dunakanyar szárnyashajóval, ezen kívül elindul a Budapest-Szentendre kirándulóhajó járat.

k.z.t./fotó: hajozas.hu

OldA

Recent Posts

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

18 óra ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

4 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

4 nap ago