Categories: Hírek

Három megye, 16 helyszín, 75 millió

Droghálózat rendőrkézen

 

Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyszerre csaptak le a rendőrök egy kábítószer-terjesztő hálózatra. Csaknem 75 millió forint értékű vagyontárgyat, készpénzt, kábítószert, valamint egy nagyértékű személyautót is lefoglaltak – írja a police.hu.

 

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói és vizsgálói vezetésével 2021. május 26-án összehangolt rajtaütés keretében 16 helyszínen egyszerre tartottak kutatást. A rendőrök kábítószer-terjesztőket és fogyasztókat fogtak el, a szegedi mellett, hódmezővásárhelyi, kisteleki, szolnoki és kiskunalasi ingatlanokban.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a hálózatot 2020 novemberében egy 30 éves szegedi férfi hozta létre, aki barátnőjével, két nővérével és ismerősével terjesztette a drogot, amit egy szolnoki férfitől szerzett be. A nők adagolták és csomagolták, majd a férfi utasítására a megbeszélt helyen és időben, harmadik társukkal a vásárlóknak átadták a kábítószert. Fogyasztóik közt kisteleki, hódmezővásárhelyi, kiskunmajsai, kiskunhalasi, valamint szegedi kliensek is voltak.

A rajtatütésben részt vettek a megyei főkapitányság bevetési egységei, a hódmezővásárhelyi, a kisteleki, és a szegedi nyomozók és járőrök, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai mellett, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal (VVH) is.

 

Az eljárás során a rendőrök több száz gramm úgynevezett kristályt és marihuánát, valamint az azok kiméréséhez és csomagolásához szükséges eszközöket foglaltak le. Ezzel egyidőben a VVH munkatársai több mint 74 millió forint értékű készpénzt, értékpapírt, arany ékszereket és egy Porsche Panamera-t foglaltak le, továbbá zár alá vettek egy házat és egy lakást is, mint bűncselekményből származó vagyont.
A hat feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták, előállították és őrizetbe vették. Ellenük bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon – olvasható a magyar rendőrség honlapján.

 

k.z.t./fotó: police.hu

OldB

Recent Posts

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

18 óra ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

3 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

3 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

5 nap ago