Categories: Hírek

Az M1-es autópálya pihenőiben lopkodtak

Ügyészségen a bűnügyi akta

 

A tolvajtrió az autópálya pihenőire szakosodott. Alvó sofőr nem zavarta a tetteseket. Volt mikor mikrobusz, máskor személyautó ablakát zúzták be és vittek, amit értek – írja a police.hu.

Az M1-es autópálya pihenőiben, parkolóiban és a környék benzinkútjain tavaly történt lopások tetteseinek elfogása érdekében zajlott a Budaörsi Rendőrkapitányság által koordinált intenzív felderítő munka a Győr-Moson-Sopron, a Komárom-Esztergom és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságok, valamint a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársaival kiegészülve. A nyomozás 2020. augusztus 10-én hozott eredményt: 3 óra 20 perckor az M1-es autópálya zsámbéki lehajtójánál az akcióban résztvevő rendőrök megállítottak egy gépkocsit, melyben három férfi tartózkodott.

Néhány perccel korábban az egyik pihenőben ébredt nagy puffanásra a gépkocsijában alvó sofőr, aki a vezető oldali kitekintőablakon tátongó lyukkal szembesült, valaki betörte. Egy futó alakot vett észre, kiugrott a kocsiból, utána eredt, ám a menekülő beszállt egy rá váró kocsiba és társaival elhagyta a helyszínt. Járműjével akart utánuk menni, ám egy hozzá lépő rendőr megnyugtatta, majd ők elintézik. Az elintézés eredménye a menekülési útvonal elzárása, a három férfi feltartóztatása és elfogása lett.

Kiderült, egy 2020. július 10-én, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság illetékességi területén elkövetett lopás is a számlájukra írható: az M1-es autópálya menti parkolóban egy kisbusz ablakát törték be kora hajnalban akkor még ismeretlen tettesek, majd a szélvédő mögül ellopták a vezetőülésben alvó tulaj pénztárcáját. A betörés zajára felriadó sofőr a két menekülő férfi után futott. Hogy üldözőjük figyelmét eltereljék, kergetőzés közben az elkövetők némi készpénzt szórtak szét az úttesten. Tervük bevált, míg a sértett a pénzét próbálta összeszedni, a tolvajoknak sikerült elmenekülni a helyszínről.

 

A két ügyet a Budaörsi Rendőrkapitányságon egyesítették. A gyanúsítottak egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek, ketten közülük tagadtak, legfiatalabb társuk azonban részletesen vallott. A Budaörsi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, a 24 éves K. István, az 56 éves N. Zsigmond, valamint a 46 éves F. Sándor ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárás iratait átadták az ügyészségnek – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu

OldA

Recent Posts

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

8 óra ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

1 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

4 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

4 nap ago