Categories: Hírek

Két éven belül kotorják a Szuezi-csatornát

40 méterrel kiszélesítenék, 1,8 méterrel mélyítenék

 

 Kiszélesítik és kimélyítik a Szuezi-csatorna déli részét, ahol márciusban beszorult az Ever Given konténerszállító hajó, hat napig eltorlaszolva a forgalmas vízi utat – írja a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnökének bejelentése alapján az MTI.

 

A csatorna Szuez városa és a Nagy Keserű-tó közti 30 kilométer hosszú szakaszát keleti irányban 40 méterrel szélesítenék ki, és a medret hat lábbal (1,8 méter) mélyítenék. A projektet két éven belül akarják megvalósítani.

Rabi közölte azt is, hogy a csatorna a Nagy Keserű-tótól északra található, kétirányú közlekedést lehetővé tevő, 2015-ben átadott szakaszát a tótól déli irányban 10 kilométerrel meghosszabbítják, hogy tovább növeljék a forgalmat.

Szíszi hangsúlyozta, hogy a Szuezi-csatorna további kiszélesítését is fontolgatják. Mint mondta, az Ever Given balesete hívta fel a figyelmet arra, hogy minél hamarabb ki kell szélesíteni a csatornát.

A 440 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given – amely a világ egyik legnagyobb konténerszállító hajója – március 23-án erős szélben átlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon.

Forrás: MTI

 

OldB

Recent Posts

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

10 óra ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

2 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

5 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

5 nap ago