Categories: Hírek

Online bemutatók a közlekedési kultúra napján

Tíz balesetből kilenc okozója az emberi tényező

 

Ma van a közlekedési kultúra napja; a járványhelyzet miatt az idén is főként online bemutatókkal, akciókkal, előadásokkal és pályázatokkal hívják fel a figyelmet a kulturált közlekedés és a közlekedésbiztonság fontosságára a kezdeményezéshez csatlakozó szervezetek.

A programot a Közlekedéstudományi Egyesület koordinálásával hetedik éve rendezik meg, már több mint 80 partnerszervezet közreműködésével – közölték a szervezők az MTI-vel.

Rámutattak arra, hogy a toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás a biztonságos közlekedésnek is az alapja, a közúti, a kötöttpályás, a vízi és a légi közlekedésben egyaránt.

Idézték Mosóczi Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki kiemelte: tavaly kevesebben haltak meg közúti balesetben, mint az ötvenes évek óta bármelyik évben, pedig csak személyautóból tízszer több jár az utakon.

„A kormány elsősorban a hálózatok folyamatos bővítésével, az infrastruktúra műszaki állapotának javításával cselekszik a biztonságosabb közlekedésért. A többi főként rajtunk, járművezetőkön, kerékpárosokon, gyalogosokon múlik” – közölte, megjegyezve: tízből kilenc közúti baleset oka az emberi tényező, a közlekedők felelőtlensége, mulasztása, vezetéstechnikai hibája.

Mosóczi hozzátette: a közlekedési kultúra napja idén is a megfontolt, felelős magatartás életmentő szerepére figyelmeztet bennünket.

Bíró József, a Közlekedéstudomány Egyesület társelnöke, a közlekedési kultúra napja kampány alapítója azt hangsúlyozta, a kezdeményezésnek főként az a célja, hogy felhívják a társadalom figyelmét arra: a közlekedésben kölcsönösen, partnerként figyeljünk mindenkire.

Az idén is szavazni lehetett az év kerékpárútjára, körforgalmára, hídjára, KRESZ-parkjára, társadalmi felelősségvállalás pályázatára, közlekedési kiadványára, és közlekedésbiztonsági fotójára. A Kisművész pályázaton általános iskolások és a középiskolások rajzait, videóit várták közlekedési témákban.

Forrás: MTI

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

2 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

2 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago