A monori nyomozók állították elő azt a sződi férfit, aki hónapok óta dézsmálta a MÁV jegykiadó automatáit. Utolsó bűntényének színhelyén ütöttek rajta, az utolsó fillérig meglett a zsákmány – olvasható a police.hu hírei között.
Sokadik alkalommal bizonyosodott be a MÁV Zrt. és a rendőrség együttműködésének eredményessége. Legutóbbi alkalommal egy, a vasúttársaság alkalmazásában álló férfi elfogása vált lehetségessé. A cég jelezte a rendőrségnek a jegykiadó automatáikból időről időre hiányzó összegeket, a monori nyomozók pedig tették, amit kell: elfogták a tettest.
Február óta csappant meg a vasúttársaság tulajdonában lévő jegykiadó automaták tartalma. A Zugló, Biatorbágy, Monor, Vecsés, Vecsés-Kertekalja, Pilis, Üllő, Monorierdő, Ecser, Agárd és Kelenföld állomásokon kihelyezett, összesen 16 automatából több milliós hiányt rögzítettek.
A gyanú egy 23 éves, a vállalatnál technikusként dolgozó férfire terelődött, akit a monori vasútállomáson 2021. május 6-án délután elfogtak, zsebében ott lapult legfrissebb zsákmánya, a jegykiadó automatából kiürített 207 ezer forint. Lakásán a többi pénzt is megtalálták, az ellopott 4.913.800 forintot hiánytalanul lefoglalták.
A férfi beismerő vallomást tett, elmondta, a munkaköre szerinti karbantartási munkálatokat kihasználva ürítette saját zsebébe az automatákban összegyűlt pénzt.
Nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, szabadlábon hagyása mellett folytatja le vele szemben a további eljárást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – derül ki a közleményből.
k.z.t./fotó: police.hu
Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…
December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…
Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…
Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…
A lezárások idején valamennyi érintett helyszínen sárga terelőnyilak segítik a közlekedők tájékozódását. November 2-án, hétfőn…