A mesterséges intelligenciával foglalkozó Baidu jóvoltából szolgálatba álltak az első önvezető taxik Pekingben. A kínai fővárosban rendezik a 2022-es téli olimpiát, ahol a sofőr nélküli autók fogják szállítani a sporteseményre kilátogatókat – olvasható a tájékoztatóban.
A Baidu Apollo Go Robotaxi az első olyan önvezető autós szolgáltatás, melynek igénybevételekor egyedül az utas foglal helyet a járműben. A felhasználók egy alkalmazás segítségével tudják hívni a taxit. Ha esetleg nem találják meg az autót, az appon keresztül képesek működésbe hozni a dudát, ami segít a beazonosításban.
Beszállás előtt azonosítás és járványvédelmi okokból le kell olvasni egy több QR-kódból álló sorozatot. A kezdeti lépések után az utasnak az „utazás megkezdése” gombra kell koppintania, majd a rendszer ellenőrzi, hogy csukva vannak-e az ajtók, illetve be vannak-e kapcsolva a biztonsági övek. Ezt követően kezdetét veheti az önvezető taxizás.
„A sofőr nélküli szolgáltatások bevezetése az önvezető autózás elterjedésének elengedhetetlen lépése. Ezennel megnyitjuk a teljesen önvezető taxiszolgáltatást Peking lakossága számára. A projekt sikeressége érdekében számos tesztet hajtottunk végre különböző városokban, melyek a technológia biztonságos alkalmazását teszik lehetővé” – fogalmazott Yunpeng Wang, a Baidu önvezető technológiáért felelős általános igazgatója.
A sofőr nélküli járműveket a világ számos pontján kívánják alkalmazni a tömegközlekedésben. A tavalyi év elején megérkezett az első európai önvezető elektromos busz, melyet a spanyolországi Malaga városában tesztelhettek. A kísérletek tehát folyamatosan zajlanak. Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatója úgy véli a teljesen önvezető autók elterjedésére 5-10 éven belül lehet számítani – olvasható az alapjarat.hu beszámolójában.
A Guidehouse nevű globális tanácsadó cég szerint a Baidu a világ elsőszámú önvezető vállalata. A kínai szakemberek már közel nyolc éve dolgoznak a fejlesztéseken, ezzel együtt érthető lenne, ha néhány utas egyelőre bizalmatlanul állna a szolgáltatáshoz.
Cash/fotó: medium.com
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…