Befolyással üzérkedés miatt hat év fegyházbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék egy férfit mint többszörös visszaesőt, aki a jó kapcsolatrendszerére hivatkozva pénzt kért azért, hogy segítsen pályázati pénzt elnyerni – közölte a törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Dobó Dénes elmondta: a férfi más ügy miatt jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, így az ügyében a bíróság távmeghallgatás keretében döntött. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A tényállás szerint az 53 éves férfi 2019 májusában ismerkedett meg a sértettel, egy debreceni vendéglátóhely üzemeltetőjével, akivel ezután személyesen többször egyeztetett. A vádlott azt állította, hogy ő az egyik államtitkár unokaöccse, ezáltal kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik és pályázati pénz elnyerésében is tud segíteni.
A döntés nem jogerős, az ügyész a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…