Categories: Hírek

Moped-megosztóról nyergelnek át taxira

Konkurencia az Ubernek és a Lyftnak

 

 

Félszáz teljesen elektromos Tesla Model Y-nal lép be a taxizás világába a Revel nevű startup, egyelőre csak New York-ban. Saját sofőrök alkalmazásával, önálló applikációval és prémium-szolgáltatásokkal indulnak. Ambiciózus céljaik vannak, ugyanis le akarják nyomni az Uber-t és a Lyft-et is.

A brooklyni Revel startup elsősorban az applikáció alapú moped-megosztó szolgáltatásáról ismert. Eddig. Napokon belül ugyanis elindítja az első formabontó taxiszolgáltatását. A megoldásuk nagyon hasonló lenne az Uber és Lyft által használt technológiához. Itt is a cég saját applikációján keresztül lehetne autót rendelni, viszont van egy jelentős különbség.

A riválisaival ellentétben a Revel nem független vállalkozókkal szerződne le, hanem saját sofőröket alkalmazna. A járművezetők ennek köszönhetően garantált bérre, fizetett szabadságra, egészségbiztosításra és egyéb juttatásokra lesznek jogosultak.

A flottájuk teljesen elektromos meghajtású Tesla-járművekből állna, melyekhez saját, központi töltőállomást is építenének – írja a haszon.hu.

Ezekkel az intézkedésekkel a Revel a működési költségek mellett a sofőrök lemorzsolódását is csökkentheti, ami kisebb kockázatot és erősebb lojalitást eredményez. Árazásuk versenyképes lesz a szektor többi szereplőjének díjszabásával, viszont egy hajszállal „prémiumabb” szolgáltatást ígérnek az utasoknak.

 

Például minden egyes Teslából kivették az anyósülést, hogy kényelmesebben elférjen az utasok lába, illetve érintőképernyők segítségével állíthatják az autóban a hőmérsékletet, és kiválaszthatják a hallgatni kívánt zenét is a szolgáltatást igénybe vevők.

A Revel szerint teljesen logikus a lépésük, hiszen a vállalatuk célja a zéró-emissziós közlekedés megvalósítása. Egyelőre csak Manhattanben tervezik a működést, viszont hamarosan olyan terjeszkedésre számítanak, mint amit a moped-bizniszüknél tapasztaltak. 2018-ban indították a segédmotoros vállalkozásukat, amely azóta több jelentős piacot meghódított.

Ráadásul júniusban a taxizással párhuzamosan egy másik projektet is elindítanak. A Superhubs keretein belül gyorstöltő állomásokat alakítanak ki egész Brooklynban. Ezt szépen fokozatosan Észak-Amerika legnagyobb gyorstöltő-hálózatává fogják fejleszteni.

A limitált flotta miatt a felhasználók egyelőre sokszor várólistára fognak kerülni, ennek kiküszöbölésére a következő év folyamán a cég növelni fogja elektromos autóinak a számát – derül ki a tudósításból.

Cash/fotó: electrek.co

 

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

1 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago