Categories: Hírek

Prius, nem mint taxi, hanem mint „Predator”

Toyota lopakodó üzemmódban

 

Az álcázás alapkövetelmény a jó vadászathoz. Most egy amerikai csapat úgy döntött megalkotja ehhez az általuk alkalmasnak tartott járművet. Ki-ki döntse el, ez a Toyota megfelelne-e számára taxizás helyett egy jó kis hajtáshoz, erdőn, mezőn? 

A japán gyártó hibrid modellje népszerű a környezettudatos vásárlók körében, de ritkán választják az autóátalakítással foglalkozók, hiszen sem a hajtóegysége, sem pedig a formatervezése nem mondható ideálisnak. Az amerikai Starwood Customs csapatát a jelek szerint ez nem zavarta.

Az autó katonai zöld festésének köszönhetően remekül tud rejtőzködni. A jármű hátsó részének leválasztásának köszönhetően egy fegyverállvánnyal ellátott vadászemelvényt erősítettek fel. A pótkerék a tetőcsomagtartón kapott helyet, az autó elejére pedig egy acél lökhárító került. A terepgumival felszerelt abroncsokat a Method Race Wheels szállította, ám a felfüggesztésen minimális módosítások miatt felmerülhet némi kétség a Prius off-road képességeivel kapcsolatban.

A Starwood Customs nem tesz említést a teljesítményt érintő változtatásokról. Feltételezhető, hogy ez a Prius lassabb lehet a kiinduló modellnél, hiszen jelentős extra terhet kénytelen cipelni. Nagyon úgy tűnik, hogy a Dallasban működő tuningcsapat minden olyan megrendelői kérést készséggel teljesít, ami a hétköznapitól merőben eltérő végeredményhez vezet.

A Toyota környezetkímélő hibrid autója mindenesetre ritkán látható változáson ment keresztül. Referenciának mindenképpen megfelel, erősíti a környezettudatosságot, a Toyota sokszínűségét és a benne rejlő további innovációt. No és megjelenésében is demonstrálja környezetbarát elköteleződöttségét, már ha éppen valaki kiszúrja a háttérből.

Cash/fotó: motor.ru

 

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

6 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

6 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago