Nagyot lépett előre a csomagszállító drónok területén a Wingcopter. A német gyártó olyan gépet készül piacra dobni, amely egy repülés alatt három csomagot is képes célba juttatni három különböző pontra. Maximális terhelés esetén a hatótávja 75 kilométer.
A Wingcopter 198-asnak elnevezett pilóta nélküli légijármű (UAV), hasonlóan a cég korábbi konstrukcióihoz, teljesen automatizált működésre is képes megfelelő körülmények között, és csak extrém időjárási körülmények esetén nem alkalmazható – írja a DroneDJ.
Míg más drónoknak egy-egy csomag után vissza kell térniük a kiindulási pontra, a 198-as legnagyobb előnye, hogy egy repülés alatt akár három csomagot is képes célba juttatni három különböző helyre.
Ezzel sokkal gazdaságosabbá és hatékonyabbá válhat a most még kezdetleges drónos csomagszállítás. A nagy és nehezebb csomagokat egyelőre persze nem fogják ezek a pilóta nélküli légijárművek házhoz vinni, a Wingcopter 198 maximális terhelhetősége is csupán 6 kilogramm, ezzel a tömeggel és teljesen feltöltött akkumulátorral 75 kilométert képes repülni. Ha a szállított teher csak 1 kiló, a repülési távolság 95 kilométerre nő.
A gépeket alapfelszereltségként a hagyományos repülőgépekről ismert ADS-B rendszerrel és FLARM ütközés-előrejelzővel, valamint az UAV-ok távoli azonosítását lehetővé tévő Remote ID-vel szerelik fel. Emellett több, mesterséges intelligenciával támogatott optikai szenzort is kapnak az akadályok autonóm elkerüléséhez.
A Wingcopter 198-hoz a cég eddigi rendszerein alapuló, de teljesen új földi irányító szoftver társul, amit a kereskedelmi üzemeléshez optimalizáltak, így egy operátor akár 10 gépért és 30 csomagért is felelhet egy időben. A sorozatgyártás hamarosan megkezdődik, példányonként 1000 euró ellenében már megnyílt az előfoglalás lehetősége.
A Wingcopterrel korábban a UPS gyorsposta cég szerződött le a gépek kísérleti alkalmazására, a legnagyobb akadályt a hatósági tanúsítások és a közbizalom hiánya jelenti az ilyen rendszerekkel szemben, nem pedig az UAV-ok fejlettségi szintje, mert érdemi terheléssel képesek nagyvárosok átszeléséhez elegendő távolságokat megtenni – olvasható a külföldi tudósításban.
Cash/fotó: wingcopter.com
Erre érdemes figyelni, hogy elkerüljük a nagy kiadásokat Szeretne utólagosan felszerelni egy vonóhorgot - például…
A rendőrség augusztus 4. és 10. között Magyarország egész területén sebességellenőrzést végez. A gyorshajtók kiszűrése…
Hiába tiltakozott Karácsony Gergely tavaly hangosan a Forma-1 hétvégéjén jelentős számban közlekedő helikoptertaxik miatt, azok…
Burgenlandban ismét lefoglalták egy gyorshajtó autóját, ezúttal Nickelsdorf/Miklóshalmanál. Ezzel az idén lefoglalt járművek száma tízre…
Figyelmezteti a közlekedőket a Magyar Közút: heteken át tartó felújítás indul az M0-son, ezért a…
A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…