Categories: Hírek

Csatornába vezette a taxit, de a viteldíjat felszámolta

A fuvar az fuvar, még ha Uberes is

 

Az Egyesült Királyságban egészen sajátosan viselkedett egy Uber-sofőr, aki utasának azután is felszámolta a viteldíjat, hogy autójával behajtott egy vízzel teli csatornába – adta hírül a Manchester Evening News.

A 30 éves Emma Lavelle április 11-én este rendelt egy Uber taxit, mivel hazafelé tartott. Minden a lehető legnagyobb rendben zajlott, az autó megérkezett és elindultak az utas által megadott címre. Egyszer csak Lavelle észrevette, hogy az autóvezető GPS-e meghibásodhatott, mert rossz irányba navigálja a sofőrt. Szóvá is tette, hogy az autó balra fordult, így viszont egy közeli csatorna felé irányítja a gépkocsit.

Hiába próbálta meg meggyőzni a sofőrt, hogy rossz irányba halad, ő kitartott igaza mellett, végül a nőnek lett igaza, az autó orra pedig a vízben kötött ki. A sofőr és az utas is sértetlenül megúszta a balesetet, hiszen igen lassan araszolt az autó, így hajtott a csatorna vizébe.

Miután negyedórányi sétára volt otthonától és későre járt, a környék sem tűnt biztonságosnak, megvárta, hogy kiérkezzenek a rendőrök, akik kimentették a csatornában rekedt gépjárművet, miközben a sofőr felszámolta a nőnek az addigi 29,31 fontos viteldíjat, egyúttal felajánlotta, hogy az incidens után hazaszállítja.

Az eset után az Uber felkereste a sértettet, akinek visszautalták a pénzt, és elnézést kértek tőle a kellemetlenségekért azt követően, hogy a hírt felkapta a helyi média, és rossz színben tüntették fel a vállalatot. A lap megkeresésére az Uber vezetősége megerősítette, hogy a baleset körülményeit már vizsgálják, egyúttal közölték, eltávolították sofőrjeik közül azt a személyt, aki az egész kellemetlenséget okozta.

Az utas azonban továbbra is fenntartja a feljelentését, mert a fuvardíjat – állításukkal szemben – mai napig nem utalta vissza neki az Uber.

Cash/fotó: Manchester Evening News

 

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

9 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

9 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago