Categories: Hírek

Autós híd épülhet a Szentendrei-szigeten

A pályázatot már kiírták

 

A váci Duna-híd tervezésére a pályázatot már kiírták, ami új, 16 kilométeres úthálózatával a Szentendrei-szigeten keresztül kötné össze a M2-est és a 11-es utat – olvasható a sajtóanyagban.

A NIF Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki a váci Duna-híd tervezésére, amelynek segítségével összekötnék a szigeten keresztül a forgalmas M2-es autóutat a 11-es úttal. A tender alapján megbízást kap a nyertes tervező a váci új Duna-híd előkészítése érdekében egy döntéselőkészítő tanulmány, tanulmányterv, és környezeti hatástanulmány készítésére.

A pályázati anyag szerint a Duna főágán várhatóan – az átkelés helyétől függően – minimálisan 600 méter szerkezeti hosszúságú és a hajózási paramétereknek megfelelő, minimálisan 120-180 méteres hídnyilásokkal épített hídszerkezet előkészítése szükséges.

Az útlobbi szerint a váci Duna-híd nemcsak a váciak számára lenne nagy segítség a közlekedésben, hanem a környékbeli településeken élőknek is könnyebbséget jelentene a Duna mindkét oldalán.

Ellene szól, hogy az Esztergom és Gödöllő közötti közlekedési folyosó várhatóan jelentős autós forgalmát Natura 2000-es területek közelében, védett vízbázis felett vezetnék át – derül ki a tudósításból.

Cash/fotó: specialterv.hu

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

9 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

9 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago