Categories: Hírek

Megverték áldozataikat majd rájuk gyújtották a lakókocsit

Letartóztatták a két tettest

 

A gyanúsítottaknak különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlet elkövetésének gyanúja miatt kell felelniük. A hajdú-bihari rendőrök kezdeményezték, a Debreceni Járásbíróság pedig elrendelte a két férfi letartóztatását – írja a police.hu.

A bejelentés 2021. április 24-én este érkezett egy lángoló lakókocsiról Debrecenben, a Benedek Mihály utcában. A helyszíni szemle és a szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a tüzet szándékos gyújtogatás okozta. Mint kiderült, a lakókocsiban egy férfi és egy nő tartózkodott, amikor három ismerősük meglátogatta őket. Italozni kezdtek, azonban a vendégek közül a 36 éves T. Tamás és a 37 éves G. József egy régi sérelmüket számon kérték a vendéglátójukon, a 44 éves férfin. A vita egészen addig fajult, hogy a két férfi brutálisan megverte a sértettet, majd a magatehetetlenül fekvő áldozatukra, valamint a velük együtt érkező barátjukra és az 58 éves nőre gyújtották a lakókocsit. A sértettet az időközben hazaérkező lakótársa húzta ki a lángoló trélerből, majd kisegítette a még bennmaradt két bajbajutottat is. Az orvosi vélemények alapján a 44 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett a bántalmazás következtében.

A debreceni rendőrök azonnal a feltételezett elkövetők keresésbe kezdtek, akiket még aznap beazonosítottak és elfogtak. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten részletes beismerő vallomást tettek.

A Hajdú-Bihari Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vette bűnügyi őrizetbe a két debreceni lakost. Letartóztatásukat 2021. április 27-én rendelte el a Debreceni Járásbíróság – olvasható a magyar rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

9 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

9 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

5 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

5 nap ago