Categories: Hírek

Sikeres rakétaindítás a Kennedy Űrközpontból

Hat hónapos kirándulás az űrállomásra

 

A SpaceX sikeresen fellőtte harmadik, utasokat is szállító rakétáját a NASA-val együttműködésben. Ez volt az első alkalom, hogy a rakétát és asztronautákat szállító kapszulát is korábban már használt egységekből állították össze – írja a Wall Street Journal.

A Falcon 9 névre keresztelt rakéta helyi idő szerint péntek 5 óra 49 perckor szállt fel a Floridában található Kennedy Űrközpontról és várhatóan 24 órán belül eléri a Nemzetközi Űrállomást, ahol a legénység hat hónapot fog eltölteni.

A mostani kilövés több szempontból is mérföldkőnek tekinthető. Egyrészt ez lesz az első alkalom, hogy a SpaceX két űrkapszulát is párhuzamosan tart fent a Nemzetközi Űrállomáson, illetve most először szállítanak külföldi asztronautákat.

A legfontosabb hír azonban, hogy a kilövéshez használt rakéta és kapszula egy korábbi expedícióról maradt meg, így lényegében újrahasznosították őket.

Ez nagy előrelépés lehet a költségcsökkentés szempontjából, valamint annak érdekében is, hogy a jövőben gazdaságosabbá válhasson az űrutazás, amely Elon Musk egyik régóta hangoztatott szándéka.

A következő ilyen rakétát ősszel tervezi fellőni a SpaceX és a NASA. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben többször érte meghibásodás a SpaceX rakétáit, a mostani sikeres misszió új lökést adhat Musk terveinek. Azt már most tudni lehet, hogy a NASA megbízta a SpaceX-t azzal, hogy 2024-ig fejlesszen ki egy új űrkapszulát, amellyel le lehet szállni a Holdon. Ez is jól mutatja azt, hogy a NASA a jövőre nézve szorosabb együttműködést kíván fenntartani magánvállalatokkal az űrtechnológia fejlesztése és gazdaságosabbá tétele céljából – olvasható a wsj.com oldalán.

Cash/fotó:Nasa.gov

 

Link: https://www.wsj.com/video/video-spacex-launches-pre-used-rocket-carrying-nasa-astronauts/C4E666BE-026D-4A37-A68C-329BA3B07511.html

 

OldA

Recent Posts

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

11 óra ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

11 óra ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

1 nap ago

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

3 nap ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

6 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

6 nap ago